változatlan árak

2018.04.24. 11:10

Április utolsó hétvégéjén indul a strandszezon

A budapesti strandok közül elsőként a Paskál és a Palatinus fürdő nyitja meg kapuit, de az iskolai szünet kezdetére, június 15-re minden strand kinyit.

Sárvár, 2016. június 18. Magyar és izlandi nemzeti színekre festett arcú szurkolók a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő futballrajongóknak rendezett békés csúszdaversenyén 2016. június 18-án. Az évente hétszázezer vendéget fogadó fürdő vezetője szerint a vendégek száma 3-5 százalékkal is megemelkedhet egy-egy meccs idején. A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja második fordulójában sorra kerülő Izland – Magyarország mérkőzés alatt minden magyar gól után egy pohár borral koccinthatnak a meccset néző fürdőzők.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Varga György

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tájékoztatása szerint május 26-án nyit a Csillaghegyi, május 27-én a Római strand, június 2-től pedig már a Pünkösdfürdői strand is fogad vendégeket.

Czinege Szilvia értékesítési és marketing igazgató közölte: a hétköznapi felnőtt belépők árai a tavalyi strandárakhoz képest a Pünkösdfürdői- és Csillaghegyi strandon változatlanok, a többi strandon maximum 100 forinttal emelkednek. Míg a felnőtt belépők ára 1800-3100 forint, a kedvezményes – gyerek, diák, nyugdíjas – jegyek ára 1500-2600 forint között mozog.

A strandok továbbra is kínálnak kedvezményes, családi belépőket, melyek ára 3400-9600 forint. A Csillaghegyi fürdőben – az új wellness részleg megnyitásáig – a belépők ára hétköznap egységesen 1000 forint, hétvégén 1200 forint – tette hozzá.

Hegyi Ákos, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a fürdőkben befejeződtek a felkészülési munkálatok, számos fejlesztés indult országszerte. Tavaly minden fürdő látogatottsága nőtt, jó évet zártak a fürdők – mondta.

Magyarországon 550 fürdőegység működik – közöttük 220 fürdőt és strandot tartanak nyilván – ezekben 8 ezer dolgozót foglalkoztatnak.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában