Legyünk körültekintők!

2022.04.11. 09:18

Nem mindegy, mi kerül a húsvéti asztalra

Füstölt vagy főtt, hagyományos vagy gyorspácolt – a vásárlók az idén is széles kínálatból választhatják ki a húsvéti asztalra szánt sonkát. A döntést azonban nem érdemes csupán az árcédula alapján meghozni, a termékek címkéi ugyanis fontos információkkal szolgálnak a sonka minőségéről is. A hatóság szerint az a legfontosabb, hogy csak legális helyről szerezzük be az ünnepi menü alapanyagait.

Már csak néhány nap, és a magyar háztartások asztalai roskadásig megtelnek a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó finomságokkal. A sonka, a tojás, a kalács és a különböző édességek a szokásos velejárói ennek az időszaknak. Az elmúlt évekhez hasonlóan a boltok idén is széles kínálattal várják a vásárlókat, a válogatás során azonban érdemes néhány dologra odafigyelni, nem mindegy ugyanis, hogy mi kerül ilyenkor a kosarakba - írja a Magyar Nemzet.

 

Érlelés, gyorspácolás

A sonka hagyományosan nyers sertéscombból vagy lapockából készül. Az eljárás lényege, hogy sózással, több hétig tartó pácolással, füstöléssel, majd hónapokig tartó érleléssel készül el a húskülönlegesség. A parasztsonka bőrrel és szalonnával fedett, formázott sertéscombból, míg a parasztlapocka sertéslapockából készül. Bár néhány évtizeddel korábban ez volt az uralkodó készítési mód, a gyártók ma már ennél jóval szélesebb termékpalettával jelennek meg a piacon.

A boltok polcain a hagyományosan érlelt sonka mellett ott sorakoznak a különböző, gyorsított eljárással készült áruk is. Ilyenek a gyorspácolt sonkafélék, amelyeknél a páclevet befecskendezik a húsba. Ezek a termékek általában kötözve vagy hálózva, egészben vagy darabolva, vákuumcsomagolásban kerülnek kereskedelmi forgalomba, míg a hagyományos sonkát egészben, általában csomagolás nélkül kínálják.

 

Füst vagy füstaroma?

Jónás Gábor, a MATE Állatitermék- és Élelmiszer-tartósítási Technológiai Tanszékének munkatársa szerint a választás során elbizonytalaníthatja a vásárlókat, hogy nem látunk bele a termékbe. Ezért a szakember azt tanácsolja, hogy ha biztosra akarunk menni, akkor érdemes darabolt terméket választani, amelyen jól látható a sonka belseje is. A jó minőségű sonka metszéslapja egyöntetűen bordó színű, és nem láthatók rajta bevérzések.

Érdemes a sonkát borító bőrt is megvizsgálni. Olyan terméket válasszunk, amelyen a bőr tiszta és teljesen szőrtelenített. A sonka – az ujjunkkal megnyomva – nem lehet se túl puha, se túl kemény. A gyorspácolt, vákuumcsomagolt sonkák esetében érdemes szemügyre venni azt is, hogy a csomagolóanyag és a sonka között van-e páclékiválás. Ha ilyennel találkozunk, az túlzott páclébevitelre vagy gyengébb minőségre utalhat – figyelmeztet a szakember, hozzátéve, hogy a termék címkéjének ellenőrzését sem érdemes megspórolni.

A címke a lejárati idő mellett hasznos információkat tartalmaz a termék jellegéről, összetételéről, ami segít abban, hogy a legmegfelelőbb terméket vásárolhassuk meg. A leírás pontos áttanulmányozása során arról is meggyőződhet a vásárló, hogy füstölt vagy füstölt ízű terméket tart-e a kezében. Ez a minőség szempontjából meghatározó tényező, hiszen míg előbbinél keményfa égetéséből származó füsttel közvetlenül füstölik a sonkát, az utóbbinál csupán füstaromát juttatnak a húsba.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint a legfontosabb ugyanakkor, hogy kizárólag legálisan működő forgalmazótól vásároljunk üzletben és piacon egyaránt. Ha csomagolt sonkát választunk, mindenképpen ellenőrizzük a sértetlenségét és a rajta lévő információkat. A csomagolatlan, úgynevezett lédig termékek vásárlásánál a vásárlás helyén a forgalmazónak a csomagolt termékek címkéjén látható adatokról a fogyasztót kérésre tájékoztatnia kell.

 

Tojástrükk és sonkafőzés

A húsvét másik fontos alapanyaga a tojás, amit ugyancsak érdemes a vásárlás során alaposan szemügyre venni. Fontos tudni, hogy a tojások a tojásrakástól számított 28 napig használhatók fel, érzékszervi kifogás esetén természetesen e határidőn belül se dolgozzuk fel vagy fogyasszuk el a terméket. Egy egyszerű trükkel gyorsan meg lehet győződni arról is, hogy a tojás friss-e. Ha vízbe merülve lesüllyed, akkor biztosan friss, ha lebeg, akkor már nem biztos, hogy jó.

Bár minden háztartásban mások a szokások, a sonkafőzés receptje szinte családonként változik, vannak bizonyos szabályok, amelyeket minden esetben érdemes betartani. A sonkafőzés általános szabálya, hogy a sonkát a főzést megelőző este hideg vízbe tesszük, kiáztatjuk. Másnap pedig friss vízben, kis lángon főzzük, annyi órán keresztül, ahány kilogramm a sonka tömege. A megfőtt sonka hűtőben tárolva négy-öt napig fogyasztható.

Borítókép: Szilágyi Csaba a diszkont áruház kínálatát rendezi 2019. április 3-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában