Év befektetője díjak

2022.03.30. 21:46

Szijjártó: a kormány a nemzeti érdekeknek megfelelően kezelte a válságokat

A miniszter kivételes eredménynek nevezte, hogy Magyarország annak ellenére döntött rekordokat tavaly, hogy a világgazdaság messze nem hagyta maga mögött a válságot.

A kormány 2010 óta minden válságot a nemzeti érdekeknek megfelelően kezelt, minden kihívásra a nemzeti érdekeknek megfelelő választ adott - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) rendezvényén, az Év befektetője díjak átadásakor.

Szijjártó Péter megköszönte a beruházó vállalatoknak, hogy a legnehezebb időben is a fejlesztést választották a leépítések helyett.

Leszögezte: az állami befektetésösztönzés jelentős mértékben ellensúlyozta a válság hatásait, Magyarország ezáltal az elmúlt években sem a munkanélküliséget, hanem a munkát finanszírozta. Belföldön ma 4,7 millióan dolgoznak, vagyis többen, mint valaha, és 1 millióval többen, mint 2010-ben - tette hozzá. 

A miniszter kivételes eredménynek nevezte, hogy Magyarország annak ellenére döntött rekordokat tavaly, hogy a világgazdaság messze nem hagyta maga mögött a válságot. 1886 milliárd forinttal a beruházási, 119 milliárd euróval (44 ezer milliárd forint) euróval pedig a kiviteli csúcs dőlt meg 2021-ben. Magyarország ezzel a teljesítménnyel a világ 34. legnagyobb exportőre, noha a lakossági világrangsorban csak a 95. helyen áll. A gazdaság soha nem látott mértékben, 7,1 százalékkal bővült, miközben az EU-átlag 5,3 százalék - hangsúlyozta.     

Szijjártó Péter nemcsak a járvány időszakát, hanem elmúlt 12 évet is a válságok korszakának nevezte, és hangsúlyozta: Magyarország mindegyikből erősebben került ki, mint amilyen előtte volt. A kormány, ha kellett, adót csökkentett pénzügyi válság idején, megvédte a határokat akkor, amikor az EU a betelepítési kvótarendszert szorgalmazta, a vakcinahiány közepette pedig nem csinált politikai kérdést abból, honnan érkezzen Magyarországra oltóanyag - fogalmazott.     

A miniszter továbbra is Magyarország érdekeinek megfelelő döntéseket ígért, hangsúlyozva, hogy a politikai, gazdasági és energiabiztonságot továbbra is meg kell őrizni. A kormány ennek megfelelően visszautasítja fegyverek szállítását Ukrajnába, és nem fogja hagyni ezután sem, hogy a magyar embereknek kelljen megfizetniük a háború árát - szögezte le.     

A HIPA vezérigazgatója megköszönte a rendezvényen megjelent csaknem 200 cégvezetőnek a befektetéseket, amelyek véleménye szerint jelentős mértékben ellensúlyozták a világjárvány gazdasági hatásait. Ésik Róbert nemcsak a beruházások összértéke, hanem az egy projektre jutó beruházási érték rekordja miatt is kiemelkedő évnek nevezte a tavalyit, hozzátéve, hogy a beruházásokhoz 2700 belföldi beszállító csatlakozhatott.     

A kilátások 2022-ben is kedvezőek, hiszen Magyarország 141 befektetői tárgyalással kezdte az évet, és míg tavaly 8 projekt haladta meg a 100 millió eurót, a most folyamatban levők közül 27 nagyobb értékű ennél - mondta. Ésik Róbert abban bízik, hogy a magyar gazdaság a háború ellenére sem veszti el a lendületét, és folytatódhatnak a megkezdett együttműködések a befektető vállalatokkal.

A rendezvényen 6 vállalatnak adtak át díjakat a tavalyi eredményeiket értékelve. Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházásáért az SK On Hungary részesült elismerésben. A dél-koreai cég a Fejér megyei Iváncsán 681 milliárd forintból épít akkumulátorgyárat. Az év legnagyobb volumenű bővítéséért a Becton Dickinson Hungary Kft.-t díjazták. Az orvostechnológiai társaság 210 millió dolláros beruházással a kétszeresére bővíti a fecskendőgyártási kapacitását Tatabányán. 

Az év szolgáltatóközpont-beruházása díjat az EY Global Delivery Services Hungary kapta, amiért Budapesten hozza létre legújabb központját. Az év K+F beruházója az Ericsson Magyarország lett. A cég 3 milliárd forintból bővíti budapesti központját, ahol felhőalapú multimédia rendszereket fog fejleszteni. Az év ipari parkja elismerést a Debrecen - Déli Gazdasági Övezetnek ítélték, míg az év magyar beszállítójának a Cascade Engineering Europe Kft.-t választották.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!