Beruházás

2022.01.17. 16:21

Szijjártó: az erős, nemzeti alapon álló élelmiszeripar nagyban befolyásolja egy ország erejét

Az erős, nemzeti alapokon álló élelmiszeripar nagymértékben befolyásolja egy ország erejét, ráadásul a következő években tovább fog növekedni az önellátási képesség jelentősége – hangsúlyozta hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Dunacell Dunaújvárosi Cellulózgyár Kft. új beruházásának bejelentésén vett részt. A 2023. május 31-ig megvalósuló fejlesztés keretében újabb kapacitásokat hoznak létre porított élelmi rost gyártására. A projekt értéke hétmilliárd forint, ehhez az állam 1,7 milliárd forint támogatást nyújt, így hozzájárulva több mint 150 munkahely megőrzéséhez.

Szijjártó Péter felszólalásában kiemelte, hogy a koronavírus-járvány következtében több területen is veszélybe került az ellátásbiztonság, és a bizonytalanság komoly élelmiszerfelvásárlási lázat is szült.

Az a régi dogma, amely a beszállítói és ellátási láncok nemzetköziesítésébe helyezte a bizalmat, megdőlni látszott

– mondta, hozzátéve, hogy az önellátás képessége létfontosságú, ezért stratégiai ágazatként kell kezelni az élelmiszeripart.

Ennek kapcsán rámutatott, hogy bár Magyarországon nem alakult ki semmilyen ellátási válság, a kitettség csökkentése és a folyamatos fejlődés biztosítása érdekében tovább kell erősíteni az élelmiszeripari-mezőgazdasági szektort.

A miniszter ezt követően arról számolt be, hogy 2020-ban mintegy 7 százalékkal, 3800 milliárd forintra nőtt a magyar élelmiszeripar termelési értéke. Tavaly decemberig pedig 16 százalékos volt a bővülés, így az ágazat teljesítménye csúcsot döntött és átlépte a 4000 milliárd forintot. Tájékoztatása szerint a szektorban foglalkoztatottak száma megközelíti a 145 ezret, és az ország élelmiszeripari exportja 20 százalékkal nőtt, ami világosan mutatja, hogy a Magyarországon előállított termékek nemzetközi szinten is versenyképesek.

A legnagyobb hiba ilyenkor az, ha az ember hátradől, ugyanis a verseny rendkívül éles, ezért is támogat a kormány kiemelten minden beruházást ezen a területen

– fogalmazott.

A Dunacell Dunaújvárosi Cellulózgyár Kft. a Rettenmaier német cégcsoport tuladonában áll, amelynek termékeit a gyógyszer-, az élelmiszer-, az építő- és a kozmetikai ipar is felhasználja.

Szijjártó Péter érintette a magyar-német gazdasági kapcsolatok témáját is, amelyek szavai szerint alapvetően meghatározzák a nemzetgazdaság teljesítményét. Kiemelte, hogy a német a legnagyobb beruházói közösség Magyarországon, és Németország hazánk legjelentősebb kereskedelmi partnere. Hozzátette, hogy tavaly a Magyarországra érkező beruházások körülbelül negyede német vállalatokhoz volt köthető, több mint félmilliárd euró értékben.

Végezetül örömét fejezte ki a magyar gazdasági tavalyi teljesítménye miatt, amelynek nyomán a gyermeket nevelő családok hamarosan visszakaphatják a tavalyi évben befizetett személyi jövedelemadójukat (szja), a nyugdíjasok megkapják a 13. havi nyugdíjat, a 25 év alattiaknak nem kell szja-t fizetniük, a vállalatok adóterhei pedig 4 százalékkal csökkennek.

Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában