Növekedés

2022.01.24. 13:30

2022-ben az építőipar 5-6 százalékkal bővülhet

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz - közölte az ÉVOSZ hétfőn.

Úgy vélik, az idén is a lakásépítés és felújítás, valamint az ipari szektor részére készülő csarnoképületek és logisztikai létesítmények adják majd az építőipar teljesítményét. Eközben a mélyépítés (út, vasút és infrastruktúra építés) területén nem számítanak bővülésre.

   

Ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy Magyarországon országgyűlési választások lesznek tavasszal, ez az időszak pedig egy beruházási ciklus végét is jelenti. Ezért kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ami elsősorban az infrastrukturális beruházásokat érinti.

   

Ugyanakkor jelezték, hogy ez a magánszektornak jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás, és 2022 végére a kereslet-kínálat csaknem egyensúlyi helyzetbe kerülhet.

   

Az ÉVOSZ adatai szerint nagyságrendileg 35 ezer lakás, új építésű ingatlan van kivitelezés alatt, ebből megközelítőleg 25 ezer készülhet el a mostani szerződésekből kiindulva. A lakásépítés területén kiemelten fontos a Magyar Nemzeti Bank zöld otthonteremtési programja, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést. Mindezek mellett pedig idén körülbelül 250 ezer lakást újíthatnak fel.

   

Az ÉVOSZ szerint az ágazat számára 2022-ben problémát jelent, hogy a járványhelyzet továbbra is lassítja és drágítja a kivitelezéseket, a képzett munkaerő hiánya és az alapanyagok áremelkedése szintén mérsékli az ágazat teljesítőképességét.  

   

Jelezték: az építőanyagoknál 10 és 15 százalék közötti áremelkedés bontakozhat ki az első negyedév végére 2021 végéhez képest, ez duplája az elmúlt évek elején tapasztalt 5-9 százalék közötti árváltozásnak. Az első félévben még érezhető lesz az ellátási láncok akadozása, mivel nemcsak Európából, hanem a Távol-Keletről is jelentős mennyiségben érkeznek az országba import alapanyagok és építési termékek.

   

A szövetség arra is rámutat, hogy az építőipar számára az elmúlt öt évben a szakmunkás- és mérnökhiány jelentette a legnagyobb akadályt, a foglalkoztatási nehézségek pedig az idén is kihívás elé állítják az ágazatot. Kiemelték, hogy a 2013. évi foglalkoztatási mélyponthoz képest jelenleg mintegy 125 ezerrel több embert foglalkoztat az ágazat, mintegy 375 000 ezer dolgozónak biztosít állást. A létszámbővülés azonban főként a segédmunkások és betanított munkások körének bővülését jelentette.

   

Mindezek miatt az ágazati munkaerőpiacot továbbra is jellemezni fogja a munkaerő keletről nyugati irányba áramlása. Az ÉVOSZ szerint ezért nagy figyelmet kell fordítani az idén is az unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkező szakmunkások és mérnökök magyarországi foglalkoztatására.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában