Felsőoktatás

2021.12.06. 10:31

Évi félmilliárdos tehertől szabadul a modellváltással az Óbudai Egyetem (videó)

Évi félmilliárd forintos bérleti szerződés lezárásához nyújtott segítséget a kormány az Óbudai Egyetemnek – mondta a Facebook-oldalára felkerült videóüzenetében hétfőn Varga Mihály pénzügyminiszter, aki egyben a körzet országgyűlési képviselője is.

Kiemelte:

az előnytelen PPP-szerződést 2005-ben, a baloldali kormányzás alatt kötötték.

Az 500 millió forintos bérleti díjat egy magáncégnek fizette az egyetem a diákotthon és az egyik oktatási épület használatáért – mutatott rá. Ez az összeg elvitte az intézmény éves költségvetésének az egytizedét – tette hozzá.

A rendkívül hátrányos helyzet rendezésére az egyetemi modellváltással nyílt lehetőség

– tájékoztatott. A diákotthon és a Tavaszmező utcai campus az egyetem tulajdonába került, az intézmény így jelentős megtakarításhoz jut, továbbá megszabadul a még hátralévő futamidő kamatkockázatától is – mondta a miniszter.

Borítókép: Varga Mihály beszédet mond a Pénzügyminisztériumban 2021. november 30-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában