otthonunk

2021.08.06. 07:29

Kitört a tetőfelújítási és térkövezési láz

Elsősorban a felújítások pörgetik az építőanyag-kereskedések forgalmát, az állami támogatások hatására bővült minden korábbinál jobban a tetőfedéshez és újabban a kertépítéshez szükséges anyagok iránti kereslet – ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.

Csaknem 22 százalékkal nőtt az első fél évben és ezáltal megközelíti a 43 milliárd forintot Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának, az ÚjHáz Centrumnak az összforgalma – tájékoztatta a gazdasági napilapot a társaság vezérigazgatója, Rázsóné Szórády Csilla. A növekedés mértéke jelentős, de a hálózat történetében nem számít extrémnek – tette hozzá -, hasonló eredményre korábban is volt már példa.

Az idei év sajátossága a lakásfelújítási kedv élénküléséből fakad, az állami támogatást láthatóan sokan igyekeznek kihasználni, és a segítségével megvalósítani olyan költséges beruházásokat is, mint a tető felújítása.

A tetőfedéshez szükséges anyagokból átlagon felüli, 29,5 százalékos mennyiségi növekedést értek el a hálózathoz tartozó kereskedések.

Tetőfelújításhoz az idén 5-10 százalékkal drágábban lehet bevásárolni, mint tavaly. A beton és kerámiacserép iránt markánsan megnövekedett a kereslet, olyannyira, hogy a gyárak kezdik elérni a maximális gyártási kapacitást, miközben a színezőanyagokból európai szintű hiány körvonalazódik – közölte az ÚjHáz Centrum vezérigazgatója.

A piaci folyamatok nyomán a hajdani egy-két hetes szállítási határidő erősen megnyúlt, a rendelések visszaigazolása a cserép színétől, típusától függően már négy-tizenkét hét, a gyártók ugyanis nem tudják, mikor és milyen színű festéket kapnak a beszállítóktól.

Kiugró forgalmat mutatnak a kertépítéshez kapcsolódó termékek, szintén az állami támogatások élénkítő hatásának eredményeként.

A kereslet klasszikusan a térkövekre irányul, a legnagyobb mennyiségben ezek fogynak, továbbá erősen, az első fél évben 23 százalékkal nőtt az előre gyártott kerítéselemek iránti kereslet is. A kertépítés szezonja klasszikusan az ősz, vagyis várható, hogy a következő hónapokban még tovább nő a forgalom, a térkő esetében ráadásul nem kell a korábbinál hosszabb szállítási határidővel számolni.

Az építőanyag-piacon az egyes termékeknél és alapanyagoknál tapasztalt extrém mértékű áremelkedés mellett az áruhiány, az egyes építőanyagok elérhetősége okozza a legnagyobb problémát.

Faanyagból európai szinten is kritikus mértékű áruhiány van, az acél és vele a vasbeton ára tovább szárnyal, ráadásul a beszerzés is akadozik, ami számos termék, a nyílászárók és a gipszkartonprofilok gyártását is nehezíti. A járványhatás a páraáteresztő tetőfóliák gyártásához szükséges alapanyagok hiányában is jelentkezik, amit az egészségügyi védőfelszerelések készítéséhez csoportosítottak át. A helyzet kezd normalizálódni, bár most meg egyre többször kerül szóba a negyedik járványhullám, amelyről még senki sem tudja, mit okozhat – mondta Rázsóné Szórády Csilla a Világgazdaságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában