jó hír

2021.06.25. 07:56

Négymillió embernek hozhat pluszpénzt a gazdaság szárnyalása

Két és fél millió nyugdíjasnak és másfél millió legálisan dolgozó szülőnek hozhat érzékelhető összegű pluszpénzt, ha a magyar gazdaság – beváltva a jóslatokat – szárnyalásba kezd az idén. A nyugdíjprémium az év végén érkezhet meg, az szja-visszatérítés a jövő esztendő elején lehet esedékes.

Robosztus gazdasági növekedést hozhat idehaza az idei esztendő, hogy mennyire robosztust, azt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számszerűsítette a minap. A jegybank úgy számol, hogy 2021-ben 6,2 százalékkal emelkedhet a GDP, a jóslat valóra válása pedig sokaknak jelenthet komoly pluszpénzt. A gazdasági teljesítményéhez ugyanis több különböző állami juttatás, pluszpénz kapcsolódhat.

Az egyik ilyen például a nyugdíjprémium. A jogszabály – leegyszerűsítve – azt mondja ki, hogy 3,5 százalékos gazdasági növekedés felett az állam év végén, egészen pontosan novemberben prémiumot utal a nyugdíjasoknak. A kormány az idei költségvetés kimunkálásakor már számolt a gazdaság felfutásával, így a nyugdíjprémium fedezetéről is gondoskodott.

Ennek nyomán a nagyjából két és fél millió nyugdíjas együttesen 53,4 milliárd forinthoz juthat.

Az idősek egyébként az elmúlt években már megismerhették ezt a juttatási formát. Az állam először 2017 végén juttatott a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek prémiumot, de megtette ezt 2018-ban és 2019-ben is. Tavaly a koronavírus-járvány miatt zsugorodott a magyar gazdaság, ez elvitte a nyugdíjprémiumot is, idén ellenben – legalábbis az elérhető becslések alapján – már nem lesz akadálya a pluszpénz kifizetésnek.

Erre érdemes költeni

„Aki csak teheti, pótolja be elmaradt beruházásait, utazásait, vegyen részt szabadidős, szórakoztató eseményeken. Az is jó megoldás lenne, ha az állam jövőre extra jóléti juttatásokra, pluszpénz folyósítására fordítaná elkölthető forrásait” – ezt javasolta nemrégiben az Állami Számvevőszék elnöke.

A gazdaság idei eredményétől függő másik állami juttatás ugyanakkor teljesen újszerű, olyannyira az, hogy tulajdonképpen világszinten egyedülálló megoldásról van szó. Orbán Viktor miniszterelnök a gazdaság újraindításáról június elején megtartott, Világgazdaság-konferencián ismertette javaslatát, amelynek lényege, hogy a gyermeket nevelő családok – bizonyos korlátokkal – 2022 elején visszakaphatják azt az összeget, amelyet a szülők idén személyi jövedelemadó (szja) címén a közkasszának befizetnek. Az érintettek legfeljebb az átlagfizetés adójához juthatnának hozzá. Az szja-visszatérítés legfontosabb feltétele a kormányfő szerint az lenne, hogy a gazdaság idei növekedése elérje az 5,5 százalékot. Ha a jegybank GDP-becslése valósággá válik, akkor

az elképzelés nyomán nagyjából másfél millió szülő juthatna visszatérítéshez a jövő év legelején. Az érintetteknek együttesen összesen majdnem hatszázmilliárd forintot utalna ki a kincstár.

Fontos megjegyezni, hogy az szja-visszatérítéssel kapcsolatban – a tervek szerint – a kormány a soron következő nemzeti konzultációban kikéri a társadalom véleményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában