védelem

2021.03.22. 11:16

A jégkármérséklő rendszer jelentősen csökkentette tavaly a károkat

Az országos jégkármérséklő rendszernek köszönhetően tavaly a szélsőséges időjárás ellenére mindössze 32 ezer hektárnyi területre jelentettek be kárigényt – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

2018 óta működik a jégkármérséklő rendszer. Ilyen, országos lefedettségű védekezési rendszer Európában csak Magyarországon üzemel – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A gazdálkodók 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos lefedettségű jégkármérséklő rendszer, 72 ezer hektárnyi mezőgazdasági jégkárt jelentettek be

– részletezték. A védekezés első évében, 2018-ban már csak 22 ezer hektárnyi, 2019-ben pedig 37 ezer hektárnyi területen jeleztek a gazdálkodók jég okozta károkat – idézték fel.

Míg 2015-2017 között – a rendszer indulása előtt – 84 százalék volt a jégkár aránya a zivatarkárokon belül, a védekezéssel érintett 2018-2020 közötti időszakban csupán 47 százalék – összegezték.

A jégkármérséklő rendszer működésének hatékonysága a biztosítók jégkárkifizetéseiben is megfigyelhető, hiszen míg 2017-ben 6,3 milliárd forint volt a biztosítók együttes jégkárkifizetése, addig a 2018. és 2019. évek átlagában csak 3,7 milliárd forint – mutatott rá a kamara.

Az országos jégkármérséklő rendszert a NAK üzemelteti, finanszírozása az Agrárminisztérium segítségével, a mezőgazdasági kárenyhítési alapból történik.

A technológia lényege, hogy talajgenerátorok ezüst-jodid acetonos oldatot égetnek el, és az így keletkező ezüst-jodid molekulák a felhők felsőbb rétegeibe áramlanak, ahol csökkentik a kialakuló jégszemcsék méretét és részben megakadályozzák továbbiak létrejöttét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában