stabilitás

2020.11.06. 09:04

Nyereséggel zárta a harmadik negyedévet is az OTP

A kedvezőtlen hatások a pénzintézet minden piacát érintik, ugyanakkor üdvözölték, hogy a tavaszihoz hasonló leállás egyelőre sehol nincs kilátásban.

Az OTP a harmadik negyedévet 113,573 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel zárta, így az idei első kilenc hónap nyeresége csoportszinten 188,171 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti tájékoztatóban.

Az OTP-csoport nyeresége a második negyedévben 78,67 milliárd forint volt, a negyedéves növekedés tehát 44 százalék. 2019 harmadik negyedévet viszont 14 százalékkal nagyobb összeggel, 131,644 milliárd forinttal fejezték be. Az idei első kilenc hónap eredménye 39 százalékkal alacsonyabb a 309,603 milliárd forintos tavalyihoz viszonyítva. Nyereséget valószínűsítettek az elemzők is, de a várakozások csekélyebb, legfeljebb 100 milliárd forint körüli adózott eredményről szóltak.

Az OTP a járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva se az előző, se a harmadik negyedéves tájékoztatóban nem adott részletes eredmény-előrejelzést. A tőkehelyzetet ugyanakkor biztonságosnak látják, ezért továbbra is keresik az akvizíciós lehetőségeket, és ismét kifejezték a szándékukat az idei kiesést ellensúlyozó osztalék fizetésére a 2020-as eredményből. A jelentés szerint az adózott eredményt az előző két negyedévhez hasonlóan alapvetően a kockázati költségek alakították. Ezek összege 5,1 milliárd forintot tett ki, míg egy éve még 11,633 milliárd forint, az előző negyedévben pedig 39,051 milliárd forint volt. A korábbi magas költséget a járványhelyzet indokolta. Csekély a harmadik negyedév részesedése a korrekciós tételekben is, a 43,5 milliárd forintból mindössze 4,1 milliárd forint jelentkezett ebben az időszakban.

A működési kiadások összege az előző negyedévhez képest elhanyagolható mértékben, mindössze 1 százalékkal nőtt, kevéssel meghaladva a 155 milliárd forintot. A bevételek negyedéves alapon 4 százalékkal, éves alapon 8 százalékkal bővültek, összegük megközelítette a 294,4 milliárd forintot.

Az összesen 139,32 milliárd forintos működési eredmény ugyanilyen összevetésben 6 százalékos, illetve 2 százalékos növekedést jelent. A mérlegfőösszeg az előző negyedévhez képest 4 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedévhez képest pedig 20 százalékkal bővült, meghaladva a 22 709 milliárd forintot. A bruttó likviditási tartalék 0,7 milliárd euróval bővült, a negyedév végére 7,2 milliárd eurónak felelt meg.

A szeptemberrel záruló három hónapos időszakot az OTP-csoport minden tagja nyereséggel zárta, az ukrán leánybank 10,9 milliárd forinttal az eddigi legnagyobb negyedéves adózott eredményét érte el. A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása a korrigált profiton belül 50 százalék, tehát se negyedéves, se éves összevetésben nem változott.

Idén a konszolidált árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány belföldön nőtt leginkább, míg a legnagyobb visszaesést az orosz állománynál könyvelték el. A negyedéves állománybővülés 3 százalék, a teljesítő hitelvolumenek idei organikus növekedése 6 százalék, azaz 753 milliárd forint. A növekedés a termékkategóriák mindegyikében gyorsult, a folyósítási dinamikát a korlátozó intézkedések enyhítése, továbbá a gazdaságot segítő kormányzati programok erőteljesen befolyásolták. Éves szinten a teljesítő hitelállományok árfolyamszűrt növekedése meghaladhatja a 7 százalékot – írták. A jelentés szerint negyedéves alapon az árfolyamszűrt konszolidált betétállomány 4 százalékkal nőtt, ezzel az elmúlt kilenc hónapban 6 százalékos, 1035 milliárd forintnyi volt a bővülés. A nettó hitel/betét mutató 78 százalékra mérséklődött csoportszinten.

Az OTP a működési környezet kilátásaira kitérve azt írta, hogy a járvány második hulláma miatt a fellendülés elhúzódhat. A kedvezőtlen hatások a pénzintézet minden piacát érintik, ugyanakkor üdvözölték, hogy a tavaszihoz hasonló leállás egyelőre sehol nincs kilátásban. Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Értékük a csütörtöki záráskor 11 190 forint volt. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 15 850 forint, a legalacsonyabb 7865 forint volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában