2020.04.18. 14:18
Új honlap indult a munkalehetőségek összegyűjtésére
Az adatbázisban már több mint 200 cég található.
Új honlapon – a kitoboroz.talentuno.hu-n – gyűjtik a koronavírus-járvány idején is elérhető munkalehetőségeket, a térképes megjelenítés és az ügyfélszolgálat segítségével bárki könnyen tájékozódhat arról, hogy a közelében van-e üresedés – mondta el Kelliár Zsolt, a Talentuno ügyvezetője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.,
Az adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában – tette hozzá.
Kitért arra is, a turisztikában és a vendéglátásban most „masszív” leépítések vannak, de léteznek olyan iparágak is, ahol nemhogy létszámstop van, de folyamatosan vesznek fel embereket. Ezek között megemlítette az IT és a technológiai területen működő vállalatokat, de a tanácsadó, illetve a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek között is vannak ilyenek.
A legtöbb nyitott pozíció Budapesten van, amelyet a nagyobb megyeszékhelyek követnek, mint Debrecen, Székesfehérvár, Győr és Szeged. Ugyanakkor vannak egészen kicsi vidéki települések is, ahol például egy pék- vagy asztalos üzem jelezte, hogy van szabad állás.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg