nincs messze

2019.10.07. 12:24

Lassan, de egyre biztosabban alakul az azonnali fizetés

Javult a pénzintézetek felkészültsége az AFR kapcsán, de többeknek még csipkedniük kell magukat a rajthoz.

Forrás: Shutterstock

A májusi átütemezése óta minden érintett intézmény jelentős előrehaladást ért el, ám több szereplőnél továbbra is kiemelten kell kezelni az azonnali fizetési projektet a mielőbbi teljes körű felkészülés érdekében – így reagált a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Világgazdaság megkeresésére.

A lap arról érdeklődött, hogy a jegybank hogyan látja az elmúlt négy hónapot az azonnali fizetési rendszer (AFR) alakulása kapcsán. Az MNB-nél hozzátették, hogy az érintett társaságok felkészültségében továbbra is vannak eltérések, illetve az intézményeken belül az egyes funkciók készültsége sem egységes.

Az azonnali fizetési szolgáltatást minden olyan pénzforgalmi szolgáltatónak kötelező lesz nyújtania 2020. március 2-től az ügyfelei számára, amelynél elérhető átutalási szolgáltatás.

Emellett azoknak az intézményeknek is csatlakozniuk kell a központi infrastruktúrához, amelyek ugyan az ügyfeleiknek nem nyújtanak átutalási szolgáltatást, de fogadnak az ügyfeleik más banknál vezetett számláiról indított átutalásokat. Ezek alapján 36 intézmény fog csatlakozni a központi rendszerhez, és vesz részt jelenleg a kötelező próbaüzemben.

Eredetileg az AFR idén júliusban startolt volna élesben, ám a jegybank nyolc hónappal kitolta a határidőt, és csupán a próbaüzem kezdődött meg. Ennek oka, hogy bár a szükséges központi infrastruktúrát biztosító Giro Zrt., illetve az MNB is határidőre végzett a rendszer működését megalapozó technikai feladatokkal, az AFR-hez csatlakozás és a biztonságos működés nem volt biztosítható valamennyi pénzforgalmi szolgáltatónál. Az azonnali fizetésekre történő felkészülés a teljes hazai bankszektor informatikai rendszereinek átalakítását igényli. Ezzel összefüggésben a jegybank rámutatott, hogy az indokolt fejlesztések költsége jelentősen eltérhet az egyes piaci szereplőknél.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában