kulcsfontosságú

2019.06.20. 16:44

Komoly támogatást kaphat a méhészeti ágazat

Az Európai Bizottság jóváhagyta a tagállamok 2020-2022 közötti időszakra vonatkozó méhészeti programjait és a kapcsolódó uniós támogatások mértékét, a magyar méhészeti ágazat erejét mutatja, hogy Magyarország az uniós keretösszeg 7,8 százalékát, közel 3 milliárd forintot kap, ami a hetedik legmagasabb az unió tagállamai között – nyilatkozta Nagy István agrárminiszter csütörtökön.

Hozzátette, hogy a kormány kész az uniós társfinanszírozási szabályoknak megfelelően a költségvetésből ugyanekkora összeggel támogatni az ágazatot, így

a 2020-2022-es években összesen 5,878 milliárd forint forrás juthat majd az ágazatnak.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az ország számára kulcsfontosságú a méhészet, hiszen

mintegy 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaláddal gazdálkodik Magyarországon,

és a méztermelésen túl a méhek kiemelt szerepet játszanak a növénytermesztés biológiai hátterének biztosításában, az ökológiai egyensúly fenntartásában is.

Kiemelte: a következő időszakra vonatkozó támogatás a jelenleg futó 2017-2019-es méhészeti éveket lefedő programhoz képest 575 millió forintos emelkedést jelent.

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy az emelt összegű támogatás lehetőséget biztosíthat az olyan sikeres intézkedések további támogatására, mint a méz kinyeréséhez és a léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzése, a méhcsaládokat megtámadó kártevők és betegségek elleni védekezés, vagy a szaktanácsadói hálózat működtetése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában