növekedés

2019.04.29. 23:01

Három évtizedes csúcson a foglalkoztatás

81 hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliség.

Még soha nem volt ilyen magas a foglalkoztatási ráta Magyarországon, megközelítette a 70 százalékot, ami azt jelenti, hogy 2010 óta több mint 15 százalékpontot emelkedett. A szezonalitást kiszűrve a foglalkoztatottak száma már második hónapja 4 és fél millió fölött van, 2010 első negyedévéhez képest 820 ezerrel dolgoznak többen ma hazánkban – írja a Növekedés.

A munkanélküliség csökkenésével párhuzamosan a foglalkoztatás növekedése döntően a versenyszférában ment végbe, ahol kilenc év alatt

közel 700 ezerrel többen álltak munkába.

A foglalkoztatási osztályok átalakításával, a munkaerő-közvetítés hatékonyabbá tételével az Európai unióban is dobogós, 3,6 százalékos munkanélküliséget három százalék alá szeretnénk mérsékelni, hogy megvalósuljon Magyarországon a teljes foglalkoztatás.

A kormány munkavállalást ösztönző intézkedéseinek, valamint a tartósan magas gazdasági növekedéssel összefüggésben kialakuló dinamikus foglalkoztatás-bővülésnek köszönhetően éves alapon már

81 hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliség.

Az aktivitás további növelésével, a szakképzés átalakításával és a képzések, átképzések révén tovább növelhető a foglalkoztatás hazánkban. A vállalatok hatékonyság-javító intézkedései és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodásuk tovább növelhetik a magasabb hozzáadott értéket termelő munkavállalók számát Magyarországon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában