alkalmazkodni kell

2018.08.10. 16:05

A mezőgazdaságnak fel kell készülnie a klímaváltozás kihívásaira

Farkas Sándor államtitkár szerint ez a versenyképesség megtartása szempontjából is lényeges.

A napokban tapasztalható hőség nemcsak az ember, hanem az állatok szervezete számára is rendkívül megterhelő. Magyarországon viszont az állattenyésztő telepeken a klimatizálás még nem kellő mértékű, így a gazdálkodók nem tudnak versenyképesek lenni, pedig ahhoz, hogy a mezőgazdaság biztos megélhetést jelentsen hosszú távon, növelni kell a hatékonyságot. A magyar mezőgazdaságnak fel kell készülnie a klímaváltozás kihívásaira – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben a VII. Hajdúsági Expo, Ipari, Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Erdészeti Gépkiállítás és Termékbemutató megnyitóján.

Farkas Sándor az idei aratási eredményekről beszámolva elmondta: búzából hektáronként 5,09 tonnás átlagot takarítottak be, ami 4 millió 800 ezer tonna termést eredményez. Őszi árpából 4,9 tonnás átlag született, míg a repce hozama változó, a csapadék miatt ugyanis nem tudták mindenütt betakarítani. A szakember kitért arra is, hogy a gazdák az idén 32 milliárd forint értékben vásároltak erőgépeket és munkagépeket.

Az expó egyik fő helyszíne a fennállásának 80. évfordulóját ünneplő Széchenyi István Mezőgazdasági Szakiskola. A rendezvénnyel egyidejűleg rendezik meg a Traktorhúzó Európa Kupát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában