Ország-világ

2021.03.17. 14:46

Meghalt a nő, akit egy Covid-osztályon szurkált össze az ámokfutó férfi

A kínai férfi sebészeti ollóval ejtett rajta végzetes sérüléseket.

Forrás: Shutterstock

Meghalt szerdán az a nő, akit szombaton egy fővárosi kórház Covid-osztályán sebészeti ollóval szurkált meg egy kínai férfi – erősített meg sajtóértesüléseket az MTI-nek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete.

A bűncselekménnyel gyanúsított 37 éves kínai férfi letartóztatását kedden rendelte el a bíróság.

A BRFK szombaton közölte, hogy aznap délután egy VI. kerületi kórházban sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy Covid-osztályon ápolt, kínai állampolgárságú férfi. A gyanúsított kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de a támadó őt is megsebezte a kezén – írták.

A Fővárosi Főügyészség később azt közölte, azért kezdeményezik a férfi letartóztatását, mert szerintük a gyanúsított jelenléte a büntetőeljárásban csak így biztosítható, az eset körülményei alapján pedig a bűnismétlés veszélye reális.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy döntött, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A rendőrség az ügyben későbbre ígért tájékoztatást.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában