szokások

2021.01.17. 12:29

Máris kiderült, mikor temethetik Sas Józsefet

A szombat éjjel elhunyt legendás humorista büszke volt zsidó származására, még ha szigorúan véve nem is tartotta a vallási szokásokat. Így nagyon rövid idő múlva meg kell kapnia a végtisztességet.

Forrás: Ripost

Fotó: Gabe

Sas József életéért mindent megtettek orvosai, de a legyengült szervezete végül képtelen volt megküzdeni a koronavírussal.

Bár a humorista legenda sosem kérkedett származásával, büszke volt zsidó gyökereire, hiszen ez jelentette számára a kapcsolódási pontot édesapjával, aki Auschwitz-ban lelte halálát a II. világháború alatt.

Sas József egyik legjobb barátja, Beregi Péter úgy gondolja, hogy zsidó hagyományok szerint vesznek majd végső búcsút tőle, ami annyit jelent, hogy három napon belül el kell végezni a szertartást.

„Józsi amellett, hogy istenfélő ember volt, nagyon büszke volt zsidó gyökereire, hiszen ez a fajta öntudat a tragikus sorsú édesapjára emlékeztette őt. Igaz, hogy nem tartotta a hagyományokat, de mégis úgy vélem, hogy zsidó szertartáson veszünk majd tőle végső búcsút. Eszerint három napon belül el kell temetni a testét...” – mondta a Ripostnak a gyászoló jóbarát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában