2023.05.06. 05:00
Besúgóveszély! Galambos Lajosnak több dologtól kell óvakodnia a börtönben, mint gondolná
Több mint egy hete, hogy az ország trombitaművésze bevonult letölteni a büntetését.
Galambos Lajos
Forrás: Ripost
Fotó: Máté Krisztián
Neki is be kell tartania az íratlan börtönszabályokat, melyekkel csak most ismerkedik. Hogy mivel kell nagyon vigyáznia, és milyen helyzetektől kell mindenképpen távol maradnia, egy szakember fejtette ki bővebben.
A zenészt tavaly decemberben ítélték jogerősen 3 év hat hónapos letöltendő börtönbüntetésre áram-, gáz- és vízlopás, valamint vesztegetés miat. Az ügy nyomozati szakaszában Lajcsi 125 napot töltött előzetesben, ahol megtapasztalhatta, milyen a szabadságtól megfosztva élni.
Galambos Lajosnak váratlan eseményekre is fel kell készülnie, hiszen a börtön falai között más szabályok uralkodnak, mint a való életben.
Dr. Gerő Tamás szakjogász elárulta, mire ajánlatos figyelnie a zenésznek bevonulásakor. Az ügyvéd egyrészt elmondta, hogy az első időkben a kóborkutyaszerű slepptől, a "kannibáloktól" kell óvakodnia, de más, veszélyes elemekkel is szembe találkozhat.
Itt vannak például az úgynevezett »vamzerek«, a besúgók. Az elítéltek 90 százaléka folyamatosan jelent titokban bizonyos őröknek előnyökért cserébe. Ez eléggé ingoványos talaj, ha ilyennel megkeresnek, nem kell elutasítani, de túl sok mindent jelenteni sem szabad. A megoldás itt is az arany középút, ahogyan a kannibáloknál is
– vélekedik a szakjogász.
Az ügyvéd szerint igen fontos, hogy milyen az első benyomás az új fogvatartottról, másrészt különösen vigyázni kell a személyes információkkal és a pillanatok alatt kialakuló konfliktushelyzetekkel - írja a Metropol.
Privát információt nem célszerű kiadni, főleg személyes adatot nem. Nem szabad kérkedni, sem javakkal, sem ismeretséggel, ugyanakkor hazudni csak és kizárólag úgy szabad, ha az nem derülhet ki sehogy. Kártyába, és egyéb szerencsejátékba beszállni nem javasolt semmilyen körülmények között. Nem szabad szótlannak lenni, de túl sokat beszélni sem. Amennyiben komoly konfliktushelyzet van, akkor »fel kell állni«, hiszen kicsi rá az esély, hogy verekedésig fajul a dolog. Ez nagyon fontos és az is, hogy ilyenekért nem szabad szólni a felügyelőknek, mert ha valakiről elterjed, hogy vamzer, az kellemetlenségeket okozhat a későbbiekben
– írja a témában jártas szakember a blogján.
Dr. Gerő Tamás szerint egészen más, nem várt helyzetekkel is meg kell küzdenie a trombitásnak.
"Lajcsinak nem szabad kérkednie a hírnevével, azonban azt biztosra vehetjük, hogy felismerik, ismerik jól a sztárt, így van bennük valamiféle előítélet is vele szemben. De alapvetően, aki sztár kint, sztár bent is számukra" – ismertette a tényeket az ügyvéd, aki hozzátette azt is, Lajcsinak mindenképpen törekednie kell a jó magaviseletre, hiszen akkor jóval előbb szabadulhat.
Bulvár-celeb
- Ez a legfrissebb, amit tudni lehet Sallai Nóra állapotáról
- Pár percen múlik évente 2000 magyar nő élete
- Halálos csók: ritka betegségben szenved egy fiatal nő
- Micsoda örömhír! Gáspár Laci nagypapa lesz
- Szarvas Andi elárulta, kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt