Bulvár-celeb

2022.10.21. 13:52

Bodrogi Gyula: Majdnem meghaltam

Bodrogi Gyula az elmúlt tíz hónapban kétszer került kórházba. Tavaly év végén egy életmentő műtéten is átesett. Végre eljött a pillanat, amit annyira várt, újra színpadra állhatott…

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész az elmúlt egy évben többször is alaposan ráijesztett a családjára. Tavaly augusztusban munkahelyi baleset érte, próba közben zuhant le egy dobogóról. A rossz esést követően elrepedtek a bordái. 

Szinte alig épült fel a sérüléséből, újabb egészségügyi problémák nehezítették meg a mindennapjait, ugyanis három hónappal később otthonában lett rosszul, kórházba került, ahol kiderült, azonnal műteni kell sérve miatt. A megpróbáltatásoknak itt még nem lett vége. A Nemzet Színészéhez májusban újra mentőt kellett hívni. 

Bevizesedett tüdővel szállították a kórházba, intenzív osztályra került, de a gyors orvosi ellátásnak köszönhetően hamarosan már otthonában gyógyulhatott - írja a Bors.

Újra találkozott a közönséggel

A sok szeretetnek és törődésnek hála Bodrogi felépült. A közönség először a Caligula helytartójában, most pedig az Egri Csillagokban találkozhat vele. A Bors a főpróba előtt beszélgetett a színésszel, és örömmel mesélt a „visszatéréséről”.

– A budapesti MVM Dome sportcsarnokban játsszuk a színházi előadás felturbózott változatát.

Óriási vállalkozás, remélem nagy siker lesz, mert nagyon készültünk. Én Szulejmán szultánt alakítom.

Egész nyáron azt vártam, hogy elérkezzen a pillanat, amikor újra színpadra állhatok. Boldog nap volt, amikor a Caligula helytartójában ismét találkozhattam a közönséggel – kezdte a lapnak.

Az Egri Csillagokban Szulejmán szultánt alakítja.

„Egy picit sikerült híznom”

– Remekül vagyok, a munkát nem hagytam abba, csak közbejött az egészségügyi problémám. Majdnem meghaltam, de Merkely professzor úr visszahozott – mondta viccelődve a Kossuth-díjas művész. – Újraszülettem, két születésnapot fogok már ünnepelni. Angéla gondoskodásának köszönhetően már egy picit sikerült híznom – mesélte büszkén a 88 éves Bodrogi, majd hozzátette, meghatotta, ahogy a kollégái fogadták felépülése után.

Kedvesek voltak, örültek, hogy megvagyok.

Az embernek az a dolga, hogy egy darabig él, aztán elmegy. Hallottam olyat, volt olyan ember, aki meghalt – mosolygott a színművész. – Engem a színpad, a színház éltet, amíg az erőm megengedi, játszani fogok – mondta.

„El vagyok foglalva”

Olyannyira nem tervez végleg nyugdíjba vonulni, hogy hamarosan két másik darabban is találkozhatunk Bodrogi Gyulával.

– November 4-én lesz az Édes-Keserű című musical bemutatója, már folynak a próbák. Nagyon kedves, tudományos, népszerű és szórakoztató vállalkozás. Kovács bácsit alakítom, aki cukorbeteg. Ezen kívül Olt Tamás ír egy darabot, ami A nagy mester címet viseli. Nemrég telefonált, és átküldte a 7. és a 8. jelentet is. 

Hála Istennek most mindig kell valahova menni, el vagyok foglalva, jó érzéssel tölt el, hogy a jövőben is számítanak – mondta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában