Békességre vágyik

2022.08.14. 11:30

A híres magyar zenész is kampányba kezdett a gyűlölködés ellen

Elege lett Mága Zoltánnak a sok gyűlöletkeltő írásból, ezért egy nagyon határozott hangvételű levélben kérte az embereket, fejezzék be a rosszindulatú megjegyzések publikálását.

Fotó: MTI / Mohai Balázs

A Liszt Ferenc-díjas magyar zenész a Facebook-oldalán szólította fel azokat a követőit, akik kommentjeikben rosszindulattal, gyűlölettel írnak, hogy ne tegyék, inkább ne kövessék az oldalát – írja a Metropol.

A zenész posztját változtatás nélkül közöljük:

„Művészi és karitatív munkámban mindig próbáltam az embereket, a közönségemet szolgálni. Sokszor szót emeltem már az egyetemes emberi jogokért, mert hiszek a demokráciában, és vallom: minden ember szabadnak és egyenlőnek születik. Szüleim úgy neveltek, hogy mindig, minden körülmények között adjam meg másoknak a tiszteletet, és én ugyanerre nevelem gyermekeimet. 

Az emberi méltóságot úgy lehet megadni és megőrizni, ha kellő tisztelettel és odafigyeléssel vagyunk mások iránt. Ha egy embert pusztán csak a rosszindulat, a gyűlölködés vezérel, ha mindig mások pocskondiázásában látja saját örömét, vagy ebből akar magának bármi előnyt kovácsolni, annak mérgezett a lelke és eltávolodott Istentől, távol került az alapvető emberi értékektől. Az alapvető demokratikus jogokba beletartozik a szabad véleménynyilvánítás, de ez nem jelenti azt, hogy másokat meggyalázva, sokszor alpári módon, gyűlölködve, emberi méltóságában megalázva, különböző rágalmakkal tehesse azt.

Közösségi oldalamon sokszor találkozom indokolatlan támadással, gyűlölködő kommentekkel, főként olyanoktól, akik a demokrácia nevében másokat porig alázva harcolnak a jogokért, emberi méltóságért és tisztességért. Nagyon rossz irányt vesz a társadalom, az emberiség, ha a folyamatos ellenségeskedés, embertársainak gyalázása tölti be mindennapjainkat. Gyűlöletre nem lehet és nem szabad semmit építeni. Ha különböző is az értékrendünk, attól még embernek kell maradnunk! Úgy vélem, eljött az idő, hogy kellő határozottsággal kiálljak a véleményszabadság díszpapírjába csomagolt gyűlöletkeltés ellen. 

Arra kérek minden embertársamat, az emberi méltóságot és tiszteletet szem előtt tartva fejtsen ki véleményt és ne keltsen feleslegesen feszültséget az amúgy is nehéz, gondokkal teli világban. Jómagam nem tudok és nem is akarok mindenkinek megfelelni, éppen ezért arra szólítom fel mindazokat, akik a közösségi oldalam bejegyzései alatt akarják megtalálni bomlasztó, rosszindulatú hangulatkeltő és gyalázkodó mondataik, szavaik kiemelt fórumának lehetőségét, ne tegyék, vagy kövessék ki oldalamat, mert nem fogom engedni, hogy az emberi méltóságot sértő megjegyzések árasszák el azt a felületet, amely eddig is az egyetemes magyar zenei kultúra, az összefogás, az önzetlenség és a szeretet határtalanságának zászlóshajója volt. Ne feledjék, gyűlölet megöli a lelket!

Mindezek fényében akkor még egyszer: Jó egészséget, hosszú boldog életet, sok sikert, szerencsét kívánok 60. születésnapja alkalmából Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak, hogy a határainkon túl élő honfitársainkért, a nemzetiségekért és az egyházakért dolgozhasson! Mága Zoltán hegedűművész.”

Borítókép: MTI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában