Végre megegyeztek

2022.05.16. 17:50

Kulcsár Edina és elhagyott férje sokat vitáztak a pénzen a válás kapcsán

Egy – a párhoz közel álló – ismerős árult el részleteket arról, hogy áll most Kulcsár Edina és elhagyott férjének válópere.

A neve elhallgatását kérő bennfentes elmondása szerint a bíróságon kívül is sikerült megegyeznie a házaspárnak, akik eleinte nagyon eltérő nézőpontokat képviseltek, egyedül a gyerekek felügyeletének kérdésében voltak azonos állásponton.

„Nem ment egyszerűen az egyezkedés, hiszen az első hetekben sok volt a fájdalom és a szomorúság. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy elvigyék az érzelmei, nehéz tárgyilagosnak maradni, így Edina és Csuti megbeszélései sem zajlottak problémamentesen.

Egyedül talán csak a gyerekek kérdésében értettek egyet,

azt az első pillanattól kezdve egyértelművé tették, hogy a három és fél éves Medox és a kétéves Nina az első, őket közösen nevelik majd tovább, bármi is történjen” – árulta el a Borsnak egy közeli ismerős, aki szerint a felek többször ültek le egymással egyeztetni, mire sikerült végül megállapodni.

A vitás feleknek olyan kérdésekben is dűlőre kellett jutniuk, mint a nemrég felépített, 150 millióra értékelt családi ház kérdése vagy a közös cég, melyből hatalmas összegek folynak be, de

úgy tűnik, ez is rendeződött, így már csak a formaságok maradtak hátra a házaspár számára, hogy hivatalosan is elváltnak nyilvánítsa őket a bíróság.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában