Bulvár-celeb

2021.09.07. 07:37

Schobert Norbi: nem harcolok tovább

A fitneszgurut saját felelősségére hazaengedték a kórházból. Az elmúlt napokban Norbinak lehetősége adódott arra, hogy alaposan átgondolja az életét: elhatározta, maga mögött hagyja mindazt, ami odáig vezetett, hogy sztrókot kapott.

Forrás: Instagram

Schobert Norbit csaknem másfél héttel ezelőtt mentőhelikopter szállította kórházba, miután futásból hazaérve sztrókot kapott és összeesett a házuk előtt. Szerencsére a szomszéd észrevette, hogy mi történt és értesítette Rékát, aki azonnal riasztotta a mentőket – írja a Bors.

Otthon gyógyul

A fitneszguru már múlt hét szerdán lélekben felkészült arra, hogy Rékával együtt térhet haza az otthonukba. Az orvosa viszont ezt akkor még nem tartotta jó ötletnek, szeretett volna biztosra menni, ezért Norbinak néhány vizsgálaton még át kellett esnie. A kiérkező mentők gyorsaságának és az orvosok odaadó munkájának köszönhetően Norbi vasárnap elhagyhatta a kórházat. Tette mindezt a saját felelősségére, amire több nyomós oka is volt, többek között az, hogy Rékával 19 évvel ezelőtt éppen ezen a napon fogadtak egymásnak örök hűséget.

Így van most

Norbi a Borsnak elmondta, hogy van a történtek után és milyen érzések kavarognak benne.

– Minden rendben van, teljesen tünetmentes vagyok. Már nem kapok semmilyen kezelést, csak megfigyelés alatt tartanak. Ezért úgy gondoltam, teljesen mindegy, hogy egy kórházi kórteremben vagyok vagy itthon. A lelkemnek sokkal jobb, hogy családi körben lehetek – kezdte Norbi a Borsnak.

Nem folytatja

A rendszeres testmozgásnak és a helyes táplálkozásnak köszönhetően Norbi csodával határos módon és ütemben gyógyult fel, annak ellenére, hogy a sztrók utáni első órákban testének jobb oldala teljesen lebénult és beszélni sem tudott. Amikor valaki ilyen komoly traumát él át, gyakran átértékeli az életét. Norbi esetében is ez történt, ahogy mondja, ez egy újraindítás.

– Huszonöt éve stresszben élek, de az elmúlt három-négy évben brutális nyomás nehezedett rám. A vizsgálatok során sem a véremben, sem az érfalakon nem találtak semmit és a vérképem is rendben volt. Az egyik szívkamra fibrillált és ez okozta a vérrögöt. Ez azt jelenti, hogy az én szívem ennyit bír, és úgy gondolom, nem kell örökké folytatnom az eddigi feszített tempót.

Elengedem a stresszt, elengedem a harcot, elengedek mindent.

Aki pozitívan áll hozzám, annak szívesen segítek, de aki negatívan, azt már nem akarom megváltoztatni – fejezte be Norbi, aki mostantól fogva csak a családjával és a testi-lelki egészségével szeretne foglalkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában