Bulvár-celeb

2021.09.01. 18:00

Kiderült: ezt fogja viselni Tóth Gabi, amikor a pápa előtt énekel

Kelet és nyugat találkozása lesz Budapesten a világ katolikus, keresztény híveinek közös, „Minden forrásom belőled fakad”-tanúságtétele, amelyre minden jószándékú embert várnak a város terein, templomaiban és szabadidő központjaiban szeptember 5-12. között.

Forrás: Origo

Vasárnaptól vasárnapig, egy héten át Budapest ad otthont öt kontinens katolikus híveinek, a keleti és a nyugati keresztény egyházak találkozásának. Erdő Péter bíborostól megtudtuk: a kongresszuson szeptember 11-én a konstantinápolyi pátriárka is felszólal, míg másnap Ferenc pápa tartja a zárómisét, amely előtt Tóth Gabi és Miklósa Erika is énekel – olvasható a Metropol szerdai számában.

Ferenc pápa szeptember 12-i záró miséjét 2 órás színpadi műsor előzi meg, amelyen Tóth Gabi énekes, a „tetovált lány” is fellép, a mellett, hogy önkéntes hírnőke is az egész eseménysorozatnak.

-Hiszem, hogy Isten mindannyiunkban él, és nem kell sok imát ismerni ahhoz, hogy megszólítsuk. Tudom, hogy a tehetségemet, a képességeimet tőle kaptam.

Most mindannyiunknak nagy szüksége van erre a kongresszusra: a közös imákra, a tanúságtételekre, a találkozás élményére. Reményért, egy falat szeretetért, feltöltődni megyünk a világeseményre – mondta Tóth Gabi. Hozzátette, nagyon fontos számára, hogy ő is énekelhet.

-Minekután keletet és nyugatot fogadjuk a kongresszuson, szeretnénk egy darabot adni a világnak ebből a gyönyörű ékszerdobozból, Magyarországból, a zenén keresztül a kultúránkból, akár népviseletünkből is – fogalmazott az énekesnő, arra hivatkozva, hogy 1938-ban, az ugyancsak Budapesten tartott eucharisztikus találkozón is felsorakoztak az asszonyok a magyar népviseletekben, és a világ a csodájára járt.

Tóth Gabi készített egy felvételt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hangolódva, amelyen egy gyönyörű népi motívumokkal díszített ruhában énekel, amit tudatosan választott.

-Fel sem fogom. Azt, hogy oda kiállunk, és egy fantasztikus zenei műsort rakhattunk össze, ahol egy tízperces, három dalból álló egyveleget, gyönyörű imadalokat megalkothattunk, ez nagyon nagy megtiszteltetés. Gyertek el, hallgassátok meg, legyünk együtt a Hősök terén! – üzente az énekesnő.

Címkék#Tóth Gabi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában