Bulvár-celeb

2021.09.29. 06:25

Aggódik, orvoshoz fordult kislánya miatt Tóth Gabi

Hannaróza még nem nagyon beszél, Tóth Gabi pedig aggódik, hogyan fogja megértetni magát egy új környezetben, a bölcsiben.

Forrás: TV2

Pár héten belül bölcsis lesz Tóth Gabi kislánya, Hannaróza. Az énekesnő a csalad.hu-n vezetett blogjának legújabb bejegyzésében bizonytalanságáról írt, hogy milyen változást hoz majd az életükbe, ha közösségbe megy a gyermekük – írja a Bors.

„Hanni a karantén előtt néhány héttel született, ráadásul télen, amikor amúgy is ritkábban megy ki az ember a lakásból”

– emlékezett vissza Tóth Gabi.

Hozzátette, Hannaróza a családon kívül másokkal nem nagyon találkozott. Majd egy kicsit oldódott a dolog, de addigra már nagyon féltette, mert olyan pici volt még.

„Mire elkezdtem volna lazulni, ismét be kellett zárkózni, még durvábban, mint első alkalommal, és pont a születésnapjára a család el is kapta a Covidot.

Emlékszem, az első születésnap mennyire más volt, mint ahogy képzeltem, a család is csak ablakon keresztül tudta felköszönteni Hannimat. Tavasz vége felé, inkább nyárra kezdett visszatérni az élet, és akkor hirtelen rengeteg munka lett. Krauszomat »elrabolta« a Totem, nálam is elkezdődtek a tévéműsor-forgatások, így az én kislányom a nagyszülőkkel nőtt össze. Persze járunk játszótérre, de ott is látom már, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a hozzá hasonló korú gyerekekkel. Még ha először mutat is érdeklődést és szeretne játszani, viszonylag hamar eltávolodik, főleg ha nem az ő elképzelései szerint alakulnak a dolgok. A felnőttektől tart, nagyon bizalmatlan az idegenekkel” – fogalmazott az énekesnő.

Leírta, Hannaróza még nem nagyon beszél, és aggódik, hogyan fogja megértetni magát egy új környezetben.

„Szándékosan nem azt írtam, hogy nem kommunikál, mert kommunikál. Én például értem a gügyögését, és imádom, ahogy magyaráz akár hosszú perceken keresztül valami fura, ősszuahéli nyelven, talán finn akcentussal, valamelyik kínai nyelvjárásban, de legyünk őszinték, nem lenne baj, ha már olyan nyelven beszélne, amit más is ért – írta az édesanya.

– Természetesen felhívtam az orvosunkat, aki mint mindig, most is megnyugtatott,

hogy Hanni tökéletesen fejlődik a maga ütemében, és rám pirított, hogy merjek végre jobban bízni az ösztöneimben, mert a szülői önmarcangolás okozza a legtöbb szorongást, és ha valami, hát az biztosan nem tesz jót a gyereknek sem. Szóval igyekszem megfogadni a tanácsát, és nektek is ugyanezt tanácsolni…” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában