Bulvár-celeb

2021.09.01. 10:50

A szerencsének köszönheti az életét Schobert Norbi

Szerencsék sorozata mentette meg Schobert Norbi életét – mondta a fitneszguru felesége, aki szerint férjének el kell fogadnia, hogy már nem tinédzser, és meg kell tanulnia pihenni. Norbi hamarosan hazatérhet a kórházból, a régi életüket azonban már nem folytathatják ott, ahol a sztrók előtt abbamaradt.

Fotós: Balogh Zoltán

Fotós: Balogh Zoltán

A fitneszguru csütörtökön a házuk előtt lett rosszul, mint később kiderült, sztrókot kapott. A Borsnak felesége, Rubint Réka azt mondta, hogy nagyon nehéz napok vannak mögötte, és egy pillanatra sem tudott fellélegezni.

– Hálás vagyok a Jóistennek vagy az univerzumnak, hogy ennyi erővel áld meg engem. Vannak emberek, akik a tehertől összeomlanak, én nem így működöm – mondta Rubint Réka, akinek eközben nemcsak a férjében és a családjában kellett tartania a lelket, hanem közben épp a soron következő edzőtáborát tartotta. Ez pedig komoly fizikai és lelki megterhelés volt számára, hiszen egyszerre mindkét helyen maximálisan kellett helytállnia.

Réka azt is elárulta: csak a szerencsének köszönhető, hogy Norbi időben segítséget kapott.

– Az, hogy ő akkor esett össze a ház előtt, amikor a szomszédunk hazaérkezett és észlelte, hogy mi történt, én pedig épp otthon voltam, és tudott jelezni nekem a szomszéd, hogy baj van, isteni szerencse.

Mire én észrevettem volna, talán már túl késő, hiszen minden az utcán, a ház előtt történt. Rengeteg a ha, nem is akarok belegondolni, mi történhetett volna – mondta Réka.

Bár a pár örül, hogy Norbi hamarosan hazatérhet a kórházból, a régi életüket már nem folytathatják ott, ahol a sztrók előtt abbamaradt.

– Most pihenésre és egy sokkal nyugodtabb, stresszmentes életvitelre lesz szükség. Abba még nem is merek belegondolni, hogy mikor mozoghat majd újra, nem mertem az orvosnál erre rákérdezni – mondta a feleség. Réka szerint férjének el kell fogadnia, hogy már nem tinédzser, és meg kell tanulnia pihenni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában