A Reményhozó

2019.10.31. 13:06

Robog tovább az Ossian őszi lemezbemutató turnéja

A zenekar új albuma alig 3 hónap alatt dupla platinalemezzé érett.

Fotós: Norbert RADO

A nagy sikerű nyári szabadtéri koncertsorozat, valamint a budapesti lemezbemutató után javában robog tovább az Ossian az eddigi négy állomás után most hétvégén Szegeden, majd az év hátralévő részében összesen még 7 helyszínen (Miskolc, Nagykanizsa, Szombathely, Jászberény, Sopron, Pécs és Szolnok) játszanak a tavasszal megjelent „A Reményhozó” című albumuk őszi turnéjának keretében, melynek állandó vendége a heavy / power metalt játszó Invader.

A friss album, valamint az idén 33 éves zenekar töretlen sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kiadvány már az előrendelések alapján arany, a megjelenés napján platina, majd ezt követően alig 3 hónap leforgása alatt dupla platinalemezzé érett, a MAHASZ listán a megjelenés hetében az első helyen debütált és azóta is kirobbanthatatlan a top 40-ből, koncertjeikre pedig az ország minden pontján ezrek látogatnak el.

„Már a Barba Negra Track-es bulinál éreztük, hogy nagyon megérintették az embereket az új dalok, a „Gyönyörű Bolond”-nak fél év alatt 2 millió felé jár a YouTube nézettsége!”

mesélte Paksi Endre, a zenekar frontembere.

„Azóta az eddigi összes állomáson Békéscsaba, Kaposvár, Győr és Debrecen fantasztikus lelkesedés és teltházak fogadtak minket! Reméljük a turné hátralevő 8 helyszínén is hasonló lesz a hangulat!”

A turné következő állomásai:

2019. november 2. (szombat)

Szeged, Ifjúsági Ház

2019. november 9. (szombat)

Miskolc, Ady Endre Művelődési Ház

2019. november 15. (péntek)

Nagykanizsa, Kodály Zoltán Művelődési Ház

2019. november 16. (szombat)

Szombathely, Agora Sportház

2019. november 22. (péntek)

Jászberény, Dmk Ifjúsági Ház

2019. november 23. (szombat)

Sopron, GYIK

2019. december 7. (szombat)

Pécs, Expo Center

2019. december 14. (szombat)

Szolnok, NJE,Egyetemi Aula

Borítókép: Ossian zenekar

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!