zene

2019.08.01. 07:22

Három hónap alatt dupla platina lett az Ossian új albuma

A banda szeptemberben élőben is bemutatja az anyagot a lengyel Crystal Viper társaságában.

Nagybalog, 2014. június 28. Közönség az Ossian zenekar koncertjén a IV. Balogvölgyi rockfesztiválon a szlovákiai Nagybalog sportpályáján 2014. június 27-én este. MTI Fotó: Komka Péter

Forrás: MTI / Komka Péter

Töretlen az idén 23. nagylemezével jelentkező OSSIAN sikere.

A Reményhozó album megjelenése előtt hetekkel aranylemez volt az előrendelések alapján, megjelenésekor pedig platina, és azóta is rendíthetetlenül őrzi helyét a legendás zenekar a MAHASZ Top 40 eladási listán az első 10 között, így a lemez ma már duplán elérte a platina státuszt mindössze 3 hónap alatt.

Paksi Endre így üzent a rajongóknak:

Hatalmas öröm számunkra, hogy az eddigi legrövidebb idő, – 3 hónap – alatt dupla platinává érett az új Ossian album!!! Már szépen meg is haladta a határt és a jelenlegi részeredmények alapján 2019-ben, a Reményhozó eddig a harmadik legtöbb eladott album helyezését érte el az országban!!! Szeptember 14-én pedig a Barba Negra Track-ben minden Barátunkkal közösen szeretnénk ezt megünnepelni és szokásunk szerint valakinek az Ossian Közönségéből is átadunk majd egy dupla platinalemezt, hiszen ismét Veletek együtt értük el ezt a szép eredményt!!!

A Reményhozó turné kiemelt budapesti lemezbemutató állomása szeptember 14-én, a budapesti Barba Negra Track-ben lesz.

Ezen az eseményen egy különleges vendég, a lengyel CRYSTAL VIPER lesz a zenekar vendége, akik – mint köztudottan Ossian rajongók – a tavaly szeptemberben megjelent Egyek vagyunk című Ossian Tribute lemezen is szerepeltek, – külföldi előadóként egyedül – az Ítéletnap című dallal.

Borítókép: rajongók egy 2014-es koncerten

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában