húzós szánhúzás

2019.03.07. 17:19

Alaszkában tette magát próbára Szekeres Nóra

A műsorvezető igen extrém kalandba vágott bele.

Idén is elstartolt a világ legkeményebb szánhúzókutya versenye, amelynek összefoglalóit a hazai nézők március 23-án és 30-án láthatják a SuperTV2-ön. Az alaszkai Iditarod közel 1700 kilométeres távjának egy szakaszán, néhány napra Szekeres Nóra és Szalay Balázs is csatlakozik a mezőnyhöz, dacolva az akár mínusz 40 fokos hideggel és az extrém környezettel – írja a Lokál újságírója, Holló Bettina.

Szalay Balázs kis túlzással „hazajár” az alaszkai vadonba, nem először vesz részt az 1973 óta megrendezett, és mára a sportág világbajnokságaként számon tartott maratoni – 9-14 napig is eltartó – megmérettetésen.

A sokak számára az Opel Dakar Teamből ismerős Szalay Balázs, harmadszorra vág neki a nem mindennapi kalandnak, ezúttal Szekeres Nóra műsorvezetővel. Együtt kelnek útra, a külvilágtól elvágva, motoros szánnal kísérve a világ minden részéről érkező hajtókat és kutyáikat.

Fotó: Lokál

Ám, hogy mennyire lesz egyszerű dolog elszakadnia a civilizációtól Szekeres Nórának, aki korábban sosem volt még ennyire szélsőséges körülmények között, az számára is óriási kérdés.

„Mikor felmerült, hogy vegyek részt Balázzsal ezen a vadregényes alaszkai túrán, bele sem gondoltam komolyabban, rögtön igent mondtam. Gyerekkoromban táboroztam, és snowboardozom is, de ez egyikhez sem hasonlítható. Itt nem mehetsz be a hüttébe kicsit megmelegedni, ha nagyon átfáztál. Ennyire sosem szakadtam el civilizációtól, nem aludtam még kint a vadonban, úgyhogy izgalmas lesz nagyon. De közben meg úgy vagyok vele, hogy óriási élmény, kaland, és teljesen Szalay Balázsra bízom magam. Nem először vág neki az útnak, rutinosnak számít, bízom benne, úgyhogy erre gondolok és megnyugszom” – mondta a lapnak Szekeres Nóra.

„Azért persze időnként bevillan, hogy hol fogunk például enni vagy hol lesz majd mosdó, de tudom, megoldunk bármit. A családot viszont nagyon furcsa itt hagyni, de közben várom a különleges élményt, a végtelen hómezők csendjét, ami szerintem rendkívüli tapasztalás, befelé figyelés lesz a mai rohanó, zajos világban. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt átélhetem” – tette hozzá.

Az idei verseny beszámolóit, kulisszatitkait, és Nóráék kalandjait március 23-án és 30-án 11:20-tól láthatják majd a nézők – Iditarod 2019, a világ legkeményebb kutyaszánversenye Alaszkában és Iditarod 2019, Hószánnal a vadonban címmel a SuperTV2-ön.

Ezt megelőzően március 16-án 10:55-től pedig felvezetésként képernyőre kerül a tavalyi verseny visszatekintő beszámolója, ám az emlékek felelevenítésében mi is segíthetünk, hisz Szalay Balázs előző útitársa, Várkonyi Andi tavaly örömmel mesélt a Lokálnak alaszkai élményeiről.

– Az út során megtanultam, hogy minden csak nézőpont kérdése. Magyarországon a mínusz tíz fokra már azt mondjuk, farkasordító hideg, míg ott az számít jó időnek. Amire itthon azt hisszük, hogy kristálytiszta levegő, az kint egész más értelmet nyer. Volt, hogy hosszú órákon keresztül semmi mást nem láttunk a motoros szánokról, csak a végtelen fehérséget és néha egy-egy jávorszarvascsordát. Komoly kihívást jelentett a Yukon folyó völgyében sátorban átvészelni az éjszakát. A biztonság kedvéért medveriasztó sprayet is vittem magammal, és általában egy adag fagyálló katonai étel is lapult a táskámban A verseny komoly fizikai fájdalmakkal járt.

Fotó: Lokál

Hosszú órákon át szeltük át Alaszkát a motoros szánon hol ülve, hol állva, és a kezem a kormányon egy idő után görcsbe állt. Ezekben a kőkemény pillanatokban igencsak visszasírtam az otthon melegét. A látvány viszont kárpótolt mindenért. Csodáltam a jégbarlangokat, a jéghegyeket, melyek évente csupán harminc métert mozognak, és előfordult, hogy alattunk is több száz méter vastag volt a jé – avatta be a lapot a nem mindennapi kaland részleteibe Andi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!