gépjármű

2018.02.27. 15:55

Csak minden tizedik autós váltott kötelező biztosítást

Forrás: mti

A tavaly novemberi kampányidőszakban mintegy 160 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondtak fel a tulajdonosok, csak minden tizedik január 1-jei évfordulós biztosítást, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg – tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-t.

A szövetség emlékeztetett, hogy a 2010 után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január 1-je, hanem a szerződés megkötésének dátumához igazodik. Így tavaly tovább gyengült az év végi kötelező kampány intenzitása, de a Mabisz adatai szerint mintegy 1,5 millió jármű kgfb-szerződésének évfordulója továbbra is az év első napja.

A Mabisz szerint annak, hogy csak minden tizedik érintett váltott biztosítót, egyik oka lehet idősebb autójuk, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónuszfokozat, mintegy háromnegyedük B10 besorolású. Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű-állományénak, nem éri el a 20 ezer forintot, ebből adódóan a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben.

A január 1-jével felmondott felelősségbiztosítási szerződésekből 2300 nemfizetés miatt szűnt meg.

A magánszemélyek közül mintegy ezren február utolsó napjáig valamilyen ok miatt nem kötöttek új szerződést.

Nekik és mindazoknak, akiknek a kötelező biztosítása január 1-jei évfordulós, március 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészletet régi vagy új biztosítójukhoz – hívta fel a figyelmet a Mabisz. Ha ez elmarad, az ügyfél szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetni.

A biztosítók szövetsége felidézte, a fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében teljesítménytől függően 300-800 forint naponta, nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében a napi 2100-2600 forintot is elérheti.

Ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra.

A tavaly őszi adatok szerint az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal szemben a járművek 1,8 százalékának nem volt kötelező felelősségbiztosítása, de segédmotoros kerékpárok nélkül számított 4,7 millió magyarországi gépjármű közül még így is több mint 86 ezer gépjárműről van szó.

A kgfb-szerződéssel nem rendelkező vagy ismeretlen gépjárművel, illetve forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjárművel, valamint a tevékenységi engedélyétől megfosztott, de jogerős felszámolás alatt még nem álló biztosító által biztosított gépjárművel Magyarország területén okozott jogos kárigényeket a Mabisznál kezelt kártalanítási számlából rendezik, a szövetség pedig viszontkeresettel él a károkozó felé.

Tavaly a számla terhére bejelentett és kifizetett károk száma 1,8 százalékkal nőtt, mintegy 4800 káresemény miatt csaknem 5800 gépjármű, dologi, személyi sérüléses, illetve járadékigényt nyújtottak be.

Borítókép: Összetört járművek Nagykálló belterületén 2018. február 3-án

MTI Fotó: Balázs Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!