Gazdaság

2012.09.12. 19:28

Dohányt a dohányboltból! - Újabb csapás a bagósokra

Állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július elsejétől.

BEOL

Az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést a szolgáltatásra pályázóknak. Nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számolnak a döntéshozók.

Az új jogszabály egyik fontos pontja, miszerint a dohányboltokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd kapni. A koncessziós pályázatokat az összes honi településen kiírják. A kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető engedély.

Az árusító helyeken mindössze a Nemzeti Dohánybolt feliratot, valamint a televízióból ismert tizennyolcas karikát lehet és kell feltüntetni, ellenben nem jeleníthető meg dohánytermékekre, illetve a dohányzásra utaló kép. Újdonság, hogy a törvény nemcsak a fiatalkorúak kiszolgálását tiltja, hanem azt is, hogy amíg 18 éven aluli az üzletben tartózkodik, addig bárki vásárolhasson. Az új jogszabály legfontosabb célja a fiatalok cigarettához jutásának megakadályozása, valamint a dohányosok számának csökkentése.

— Nem értek egyet a változtatással. Meggyőződésem, hogy egyéni tragédiákhoz vezet majd ez az átalakítás. Vannak családok, akik megélhetésüket, jövőjüket tették fel az ilyen típusú kiskereskedelemre, melynek része a dohánytermékek árusítása is — nyilatkozta lapunknak Czibula Zoltán. A Kereskedők, Vállalkozók Békés Megyei Szervezetének (KISOSZ) titkára szerint a trafikoknak, vendéglátóhelyeknek közvetlenül és közvetve egyaránt plusz bevételt jelentett a cigaretta árusítása.

— Egyrészt nem biztos, hogy az állam ugyanolyan jól tudja majd fenntartani ezt a rendszert, mint a kiskereskedők. Másrészt a visszaállamosítás is elkeserítő, a kommunista időket idézi. Meggyőződésem, hogy ezzel a döntéssel még nem fog megállni ez a folyamat.

A Békéscsabán több esztendeje trafikot üzemeltető Sztrehovszki Zsuzsanna szerint nehéz idők köszönthetnek be a változtatás után:

— Egy-egy trafiknak három fő bevételi forrása van, a cigaretta, a lottó és a hírlapok, magazinok eladása. Önmagában vélhetően egyik sem elég a gazdaságos üzemeltetéshez.

A teljes cikk a Békés Megyei Hírlap szeptember 13-ai számában olvasható

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!