Gazdaság

2012.05.17. 08:45

Simicska cége kapta a vasútvonal felújításának munkáját

A Közgép Zrt. elnyerte a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal felújításának feladatát. Az előzetes számítások szerint 39 milliárd forintos közbeszerzésről kormányhatározat is született - írja a NOL.hu.

NOL

A  Közgép Zrt. a konzorciumi partnereivel a Tárnok–Székesfehérvár, a Szajol–Kisújszállás és a Kisújszállás–Püspökladány vasútvonalak, illetve a záhonyi térség széles nyomtávú vágányhálózatának átépítésére kiírt közbeszerzéseken mintegy 160 milliárd forintnyi állami megrendelést nyert el. 

A cég és szövetségesei újabb több tízmilliárdos vasútépítés feladatába foghatnak bele az idén. A Népszabadság úgy tudja: a Németh Miklós vezérigazgató nyilatkozata szerint Simicska Lajos tulajdonában lévő társaság a Swietelsky Vasúttechnika és a Magyar Aszfalt társaságában elnyerte a Gyoma–Békéscsaba vasútvonal átépítésére kiírt közbeszerzést is. A versenyben a második helyre az A-HID konzorciuma került.

Hivatalosan még nem jelentették be, hogy a győztes csapat pontosan mekkora összegért vállalta a hozzávetőleg 30 kilométeres vonalszakasz felújítását. A MÁV 120-as számmal jelölt vonalának rendbetétele azonban az előzetesen kalkulált mérnökár szerint úgy nettó 39 milliárd forintba kerülhet. És a hírek szerint a győztes pályázó ezt a határt nem is lépte túl.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!