Gazdaság

2009.09.12. 07:30

Nyílt levélben tiltakoznak a vasutas települések vezetői

Mezőhegyesen tanácskozott, majd nyílt levelet küldött a Vasutas Települések Szövetsége (VTSZ) Bajnai Gordon miniszterelnöknek a megszüntetésre ítélt vasútvonalak megmentése érdekében.

K. E.

Mint arról korábban részletesen írtunk, néhány hete felröppent a hír, hogy 2009. december 15-től 2200 kilométer vasútvonal megszűnhet, aminek 80 százaléka a keleti országrészben található. A leginkább érintett megye Békés lenne. Huszonhat településünk, köztük tíz városunk maradna vasút nélkül.

A 150 várost, falut soraiba tömörítő Vasutas Települések Szövetsége pénteken Mezőhegyesen tartott soron kívüli ülést.

— Augusztus 7-én jelent meg egy kormányhatározat a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról — mondta Csanádi István, a VTSZ elnöke, Mezőhegyes polgármestere. — A médiában ellentmondásos információk is napvilágot láttak ezzel kapcsolatban. A szaktárca közleményben cáfolta a megjelenteket. Továbbra sem tudni azonban, hogy december 16-án járnak-e még a vonatok az érintett szakaszokon. Úgy ítéltük meg, szükséges, hogy a Vasutas Települések Szövetsége kialakítsa állásfoglalását, amit nyílt levél formájában eljuttatunk Bajnai Gordon miniszterelnöknek.

A VTSZ tagjai elsietettnek tartják a kormányhatározatban foglaltakat, s szerintük azok számítások nélkül készültek. — A közösségi közlekedésről szól, de 90 százalékban a vasúti megszorításokat tartalmazza — vázolta az elnök. A fejlett uniós országokban a vasúti közlekedés fejlesztése élvez elsőbbséget, nem a leépítés.

A rendkívüli közgyűlés résztvevői szorgalmazzák az ügy érdekében az összefogást és a lobbizást az országgyűlési képviselőkkel, a vasúti érdekképviseletekkel, valamint a civil szervezetekkel együttműködve. „Kérjük Miniszterelnök Urat, hogy erősítsen meg bennünket abban, hogy a közösségi közlekedés átalakítási folyamata nem 2009. december 15-ével végződik, hanem az e feladatokkal megbízott miniszteri biztos által deklarált többéves (3 éves) időszakot öleli fel, illetve a korábbi ígéreteknek megfelelően 2010 végéig a vasúti személyszállítási szolgáltatásban szüneteltetés nem lesz” — tartalmazza többek között a nyílt levél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!