Gazdaság

2009.09.08. 15:58

Budapesten és Dunántúlon kaphatnak munkát a leépített csabai Allianz-osok

Egy átalakítási folyamat részeként szűntet meg 64 munkahelyet Békéscsabán az Allianz Hungária Zrt. A létszámleépítés az ajánlat-feldolgozói területet érinti — erősítették meg a lapinformációkat a cég marketing és kommunikációs osztályán.

p. g.

Mint arról már beszámoltunk, a témában Erdős Norbert országgyűlési képviselő tartott hétfőn sajtótájékoztatót, ahol több véleménye szerint visszás pontra is felhívta a figyelmet a társaság döntésével kapcsolatban.

Az Allianz lapunkhoz eljuttatott reagálásban többek között kifejtették: valamennyi érintettnek felajánlották, hogy az üzleti, vagy káradminisztrációs területen egyéb munkakörben Budapesten, Veszprémben vagy Győrött vállaljon munkát. Arról a cég illetékesei viszont egyelőre nem tudtak bővebb információval szolgálni, hogy mennyien szeretnének élni az akár az ország másik végébe költözést igénylő lehetőséggel.

A munkakörökhöz kapcsolódó pályázatok kiértékelése jelenleg is tart, a társaság pedig — írásbeli közleménye szerint — lakhatási támogatást is felkínált a több száz kilométerre költözést vállalóknak. A dolgozókat keddtől mentesítették a munkavégzés alól, rendes felmondásukat október 14-én kapják meg.

Az Allianz Hungária tájékoztatása szerint elnök-vezérigazgatójuk múlt héten tárgyalt az ügyben Vantara Gyulával, Békéscsaba polgármesterével. A városvezető által kezdeményezett egyeztetésen Vantara Gyula aggodalmát fejezte ki a megszűnő munkahelyek miatt. A cégvezető ellenben ígéret tett arra, hogy minél több dolgozót próbálnak tovább foglalkoztatni.

„Az új állásajánlaton kívül, amennyiben igény mutatkozik, az Allianz az álláskereséssel kapcsolatos technikák elsajátítására, az ismeretek megszerzésére tréningeket szervez, illetve lehetővé teszi az átképzést üzletkötői területre” - olvasható végül a cég közleményében. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!