Gazdaság

2009.03.10. 19:46

Mit gondolnak a csabai cégvezetők az autópiac kilátásairól, a hitelekről?

A gazdasági válság kapcsán a közelmúltban sokféle hír látott napvilágot a globális autópiac nehéz, néhol válságos helyzetéről. Három Békés megyei autókereskedés ügyvezetőjét, Mogyorós Gyulát (Auto-Brill Kft.), Szoboszlai Andrást (Autó Körös Kft.) és Kovács Pált (Peugeot Gallion Kft.) arra kértük, próbáljanak meg tiszta vizet önteni a pohárba ebben a kérdésben.

M. P. M.

A három szakember szerint jelenleg a megemelkedett törlesztőrészletek miatt sok ügyfél került nehéz helyzetbe. Mint mondták, általában két tanáccsal látják el a hozzájuk fordulókat. Egyrészt a gondban lévők mindenképpen keressék fel a hitelt adó pénzintézetet. A legtöbb bank ugyanis hajlandó átütemezni a tartozást. Azt viszont senkinek sem javasolják, hogy most zárják le hitelügyüket, gépkocsijuk eladására ne gondoljanak. Ebben az esetben csak komoly veszteséggel lehet kiszállni. A bankoktól kapott információkra alapozva azt is hozzátették, hogy a hitelintézetek a közeljövőben várhatóan előállnak valamilyen kedvező lehetőséggel, ami segíthet a bajbajutottakon.

Annak, aki most töri autóvásárláson a fejét, a három autókereskedő azt ajánlja, ne várjon a döntéssel, a mostani pillanat ugyanis az egyik legkedvezőbb. Két okból: egyfelől, mert majdnem minden kereskedés rendelkezik még olyan készletekkel, amelyeket a régi forint/euró árfolyamon szereztek be. Másrészt az autógyárak a készletek lecserélése érdekében most olyan komoly támogatást biztosítanak a kereskedéseknek, mint korábban soha. Becslésük szerint néhány hónapon belül viszont újra drasztikusan, akár 20—30 százalékkal megemelkedhet az új autók ára. Nem beszélve a kormány tervezett 3 százalékos áfaemeléséről.

A számok nyelvére lefordítva: egy fél éve még 3,3 millió forintba kerülő gépkocsihoz most 2,5 millió forintért lehet hozzájutni. Néhány hónapon belül viszont ugyanez a autó 3,5 millió forinttal is csökkentheti a családi költségvetést.

A szakemberek annyit leszögeztek, távol áll tőlük a szándék, miszerint valakit meggondolatlan hitelfelvételre buzdítsanak. Aki viszont most, 310-es forint/euró árfolyamon vesz fel hitelt, az középtávon jól jár, ugyanis a hazai fizetőeszközünk közeljövőbeni erősödését jósolják a pénzügyi szféra résztvevői. A márkakereskedők egyébként az év második felére a gazdaság megerősödésével együtt a korábbi forgalom visszatértével számolnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!