Gazdaság

2008.08.04. 16:32

Pályázati siker esetén megújul a mezőkovácsházi városközpont

Mintegy 620 millió forintos uniós támogatás elnyerésére pályázik Mezőkovácsháza. A forrásból a városközpont átfogó fejlesztését, felújítását tervezi a település.

BEOL

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Bakos István
[/caption]A megmérettetésen kistérségi központok vehetnek részt. A Mezőkovácsházán megvalósítandó projekt átfogó célja a dél-békési térség vonzerejének számító, magas színvonalú, városi és térségi szolgáltatásokat nyújtó, élhető belváros kialakítása.

A beruházás tervezett teljes költségvetése mintegy 750 millió forint. Az elnyerhető támogatás közel 620 millió forint, ehhez a település körülbelül 130 millió forint önerőt társítana.

— Nem azért vállaltuk, hogy elindulunk a pályázaton, mert dúskálunk a javakban. Úgy éreztük, átfogó fejlesztés szükséges ahhoz, hogy a város igazán betölthesse kistérségi centrum szerepét — fogalmazott Bakos István polgármester. Hozzátette, a projekt kialakításánál gondosan ügyeltek arra, hogy ne csak az önkormányzati intézményeket, hanem a civil és a vállalkozói szférát is bevonják a tervezett fejlesztésekbe.

— Elképzeléseink szerint az elnyert összeg nagy részét épületfelújításokra fordítanánk. Megszépülhet egyebek mellett a polgármesteri hivatal, a zeneiskola, a könyvtár, illetve a kultúrház. Ezeken felül díszburkolat lerakása, gyalogjárdák, kerékpárutak, szökőkút és dekoratív közparkok kialakítása szerepel az elképzelések között. A Hősök terére például sétalóparkot terveztünk, az iskola előtti zöldnövényzet is gondozottabbá válhat — sorolta a tervezett építészeti beavatkozásokat Bakos István.

— Siker esetén komoly változásokat várunk a beruházástól, amely hosszú távon befolyásolhatja Mezőkovácsházának a térségben betöltött súlyát, szerepét — hangsúlyozta Bakos István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!