Gazdaság

2008.08.21. 09:50

Gumigyár Csabán: összefogás és levél a miniszterelnöknek

Összefogtak a békéscsabai közgyűlés frakciói, s közösen intéztek levelet az Apollo Tyres gumigyár ügyében Gyurcsány Ferenchez és Bajnai Gordonhoz. A képviselők az indiai cég esetleges csabai beruházásának segítése mellett az M44-es megépítését is sürgetik.

BEOL

„Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése frakcióinak képviseletében kijelentjük, hogy egyetértünk az Apollo Tyres Ltd. esetleges beruházásával és támogatjuk, hogy az önkormányzat a lehetőségeihez mérten minden tegyen meg a beruházás megszerzése érdekében” – olvasható a helyi Fidesz, MSZP és SZDSZ első embereinek kézjegyével is ellátott, közösen kiadott közleményben.

„Törekvésünk segítése érdekében közös levélben fordultunk Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Bajnai Gordon miniszterhez, hogy támogatásukat kérjük az Apollo Tyres Ltd. beruházásának Békéscsabán történő megvalósulásához. Emellett kérjük az M44-es út fejlesztésének a gyorsítását, mely jelentősen növelné az esélyeinket” – áll a nyilatkozatban, melyet Vantara Gyula polgármester (Fidesz), dr. Ferenczi Attila (Fidesz), Hrabovszki György (MSZP) és Vámos József (SZDSZ) nevével jegyezve adtak ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!