Friss hírek

2005.11.23. 09:56

Nyomoznak a gazdasági tárcánál

BAMA

Pénteken fejeződik be az a nyomozás, amit hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt folytat a rendőrség a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium útgazdálkodási és koordinációs igazgatóságánál. Ennek vezetője Horváth László, aki Kóka János üzlettársa volt, írja a mai Magyar Nemzet.

A BRFK gazdaságvédelmi osztálya a minisztériumtól korábban iratokat, szerződéseket, beszerzésről szóló dokumentumokat kért, mivel a gyanú szerint az intézet új vezetői pazarlóan gazdálkodtak, például több tíz millió forintot költöttek indokolatlanul gépkocsikra, irodai berendezésekre. Horváth László elmondta: a sajtóból értesült a rendőrségi nyomozásról. Azzal magyarázta az esetet, hogy működése bizonyos érdekeket sért a minisztériumban, ezért fordulhattak néhányan a rendőrséghez. Állítása szerint már alig néhány héttel kinevezése után hallott arról, hogy néhányan megpróbálják lejáratni, és jelentéseket készítenek ellene.

Kóka János gazdasági miniszter éppen a napokban jelentette ki a közigazgatással kapcsolatban, hogy véget kell vetni a "cifra nyomorúságnak", nem kell teniszpályákat, fitnesztermeket működtetniük a minisztériumoknak, miközben a közszolgáltató feladatuk némelyikének ellátására nem jut elég pénz. Kinevezésekor Horváth László is céljai között említette, hogy a csökkenő költségvetésből elsősorban szervezet-korszerűsítéssel és hatékonyságjavítással kell megoldani a hazai úthálózat fenntartását és fejlesztését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!