2004.10.30. 21:14
Új kari épület a Pázmányon
Átadták a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának új épületét szombaton Budapesten. A Práter utcai létesítményt Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg.
A kar "új világot" hozott, hoz létre, új viszonyrendszert teremt a gép és az emberi agy között - mondta az ünnepségen Mádl Ferenc köztársasági elnök. Az államfő köszöntőjében rámutatott arra, hogy az információs technológiai kar a legmagasabb szintű természettudomány képviselete mellett figyelmet fordít a társadalmi, etikai összefüggésekre is.
Roska Tamás dékán elmondta, hogy az információs technológiai kart 1998-ban alapították; 2000-ben indult a posztgraduális képzés, majd 2001 őszén az első graduális évfolyam a műszaki informatika szakon. Jelenleg mintegy négyszáz a graduális és doktori hallgatók összlétszáma. Hangsúlyozta, hogy szeretnék összekapcsolni az egyházi oktatást, a kutatást és az ipar intézményeit; emberközpontú információs technológiai kutatás és tanítás megvalósítására törekszenek. Európában először úgy oktatnak, hogy az élő természet, elsősorban az idegrendszer információs technológiáját is tanítják - mondta. Mint hozzátette, hozzájárulnak például a magzati szívhang gyermekbarát berendezésének megalkotásához, a szemprotézis-kísérletekhez és a NASA-kutatásokhoz is, munkájuk beépül ugyanakkor a katolikus egyetem szellemi missziójába.