2004.10.19. 09:59
Szili és Gyurcsány találkozó kedd reggel
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök keddi találkozójukon egyetértett abban, hogy a parlament elnökének kulcsszerepe van a vitatkozó politikai táborok közötti együttműködés megteremtésében - erről a kormányfő számolt be a sajtó képviselőinek a találkozót követően, Budapesten.
"Régen volt ennyire szükség erre, mint ma" - hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve: ennek az eredménye a hétfői döntés is a választási eljárásról szóló törvény módosításáról.
Gyurcsány Ferenc kijelentette: fontos lenne, hogy az együttműködés fennmaradjon többek között az alkotmánybírák megválasztásának kérdésében. Emlékeztetett arra, hogy több mint három éve nincs az Állami Számvevőszéknek elnökhelyettese, valamint arra, hogy tizennégy kérdésben van mulasztásos alkotmánysértésben a parlament.
A miniszterelnök mindezt a pártok alacsony kompromisszumkészségének tudja be.
Elmondta még, támogatja Szili Katalint abban a törekvésében, hogy a parlament működéséről a házszabályon túlmenően egy önálló törvény szülessen.