Verasztó Lajosnak nagy meglepetés Marokkó szereplése

Ahogy a katari labdarúgó-világbajnokság előtt, úgy most, a csoportmeccsek és a nyolcaddöntők után is brazil-francia döntőt jósol Verasztó Lajos, a Békés Megyei Hírlap nyugalmazott sportrovat-vezetője.

L. B.

Verasztó Lajos szerint a brazilok húsz év után ismét világbajnokok lehetnek

Fotó: Für Henrik

Elmondta, meglepetés számára az, hogy bejutott a legjobb tizenhat közé Japán és Dél-Korea, ami az ázsiai futball fejlődését jelzi, mint ahogy az is, hogy az eddig, négy találkozón csupán egy gólt kapó Marokkó a legjobb nyolc között is ott van. Csalódásként élte meg a belgák, a dánok és a németek, valamint a marokkóiak ellen búcsúzó spanyolok szereplését.

Úgy véli, az európai futball fölényét jelzi, hogy a negyeddöntőkben öt európai, két dél-amerikai és egy afrikai válogatott szerepel. Szerinte a Hollandia-Argentína párharcot a hollandok nyerhetik – bár Messi villanhat most is –, a Brazília-Horvátországot a brazilok, az Anglia-Franciaországot a franciák – igaz, az angolok szerezhetnek meglepetést –, a Marokkó-Portugáliát pedig a portugálok. 

– Ha továbbra is azt játsszák, amit eddig, hogy nem számít, mennyi gólt kapnak, mert annál úgyis többet rúgnak, akkor Brazília 20 év után ismét világbajnok lehet – tette hozzá, megjegyezve ugyanakkor azt is, kérdés, hogy a kialakított helyzetekből mennyit tudnak ténylegesen is értékesíteni a brazilok. A gólkirály viszont szerinte nem a brazilok közül kerül ki: a francia Mbappé lehet az, aki eddig öt találatnál jár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!