Portugália majdnem legerősebb összeállításában játszhat

A szakértők által a továbbjutásra esélyesebbnek tartott portugál labdarúgó-válogatott majdnem a legerősebb összeállításában futhat ki a Luszail Stadion gyepére kedden 20 órakor Svájc ellen, a katari labdarúgó-világbajnokság utolsó nyolcaddöntős összecsapására.

Beol.hu

Fernando Santosnak csak a védelemben kell nélkülöznie két fontos játékosát

Fotós: MTI/EPA

Fernando Santosnak, a portugálok szövetségi kapitányának várhatóan csak a védelemben kell nélkülöznie két fontos játékost, a belső védő Danilo Pereira ugyanis még nem épült fel teljesen hármas bordatöréséből, de a torna későbbi szakaszában már segítheti majd a társakat, ha kiharcolják a továbbjutást – írja az MTI.

A védelem közepén így ismét a 39 éves Pepe juthat főszerephez, mellette pedig Rúben Dias kezdhet a svájciak ellen, és az ő feladatuk lesz majd semlegesíteni az eddig kétgólos Breel Embolót, az ellenfél legveszélyesebb játékosát. Az Uruguay elleni első csoportmérkőzésen megsérült Nuno Mendes helyére Santos kapitány Joao Cancelót vetette be balhátvédként, a jobb oldalon pedig Diogo Dalotnak adott lehetőséget, s vélhetően kedd este is ugyanezt a két futballistát jelöli majd a kezdőbe.

Az ötszörös aranylabdás csapatkapitány, Cristiano Ronaldo újra megpróbálhatja utolérni a portugál válogatott örökranglistáján a legendás Eusebiót a vb-ken szerzett gólok tekintetében, a 1960-as évek egyik legnagyobb sztárja az 1966-os angliai tornán – pályafutása egyetlen vb-jén – kilenc találatot jegyzett, így eggyel még megelőzi utódját.

A svájciaknál Xherdan Shaqiri írhat sporttörténelmet, ha sikerül gólt szereznie Portugália ellen, azzal ugyanis utolérné a svájci örökranglistán Sepp Huegit, aki az 1954-es tornán hatszor talált az ellenfelek kapujába. Shaqiri a szerbeknek lőtt csoportkörös góljával már így is rekorder, 2014 és 2018 után ugyanis harmadik vb-jén volt eredményes, ehhez hasonlóra svájci futballista korábban nem volt képes.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában