Szenti Zoltán: Európa és Dél-Amerika dominál ezen a világbajnokságon is

A meglepetések világbajnokságaként jellemzi Szenti Zoltán, a Békéscsabai Előre Magyar Népköztársasági Kupa győztese, az Előre NB III-as csapatának edzője a Katarban zajló világeseményt.

G. P.

Szenti Zoltán

Forrás: Bcs. 1912 Előre

– Gondolok itt a németek kiesésére, vagy az angolok jó szereplésére – jegyezte meg az egykori kiváló védő. – Az angolok jó benyomást tettek rám, miként a franciák is, e két válogatott éppen egymás ellen küzd majd meg a négy közé jutásért. Brazília biztosan halad előre, de megjegyezném, hogy könnyebb ágon vannak, legjobbjaikat pihentethették és a nyolc között szerintem Horvátországot is elbúcsúztatják majd. Argentína döcögősebben jutott tovább, ők a sötét lónak számító hollandokkal találkoznak majd. 

A VAR „szereplése” ugyanakkor felvet szerint néhány kérdést: az egyik mérkőzésen páros lábbal rúgtak fel egy játékost a tizenhatoson belül, a VAR-szobában ugyanakkor nem láttak büntetőt. Azt mondja, egyébként nincs új a nap alatt, már most látszik, hogy ismét Európa és Dél-Amerika válogatottjai dominálnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!