Hiába győztek, mégsem jutottak tovább a csoportból a mexikóiak

A C-csoportban záró körében Szaúd-Arábia lépett pályára Mexikó ellen.

Fotó: MTI/EPA

A mérkőzés előtt Szaúd-Arábia három ponttal a csoport harmadik helyén állt, így egy győzelem esetén biztos továbbjutónak számított, míg Mexikó egy ponttal állt az utolsó helyen nekik a győzelem mellett a továbbjutáshoz lengyel sikerre is szükségük volt, illetve argentin győzelem esetén a gólkülönbség számított. 

A mérkőzés elején a lelátón és a pályán is hozták a hangulatot a mexikóiak, egy kiugratás után Henry Martin került ziccerbe, de a közeli lövését a kivetődő Mohammed al-Ovajsz védeni tudta. A 14. percben Mohamed Kanno állt oda egy 21 méteres szabadrúgáshoz, a lövése nem sokkal kerülte el a jobb felső sarkot.  Kilenc perccel később egy középre kifejelt labdát Luis Chavez lőtt vissza kapásból, 18 méterről, de pont Mohammed al-Ovajsz kezébe ment. A 27. percben egy jobb oldali beadás után a hosszún érkező Pineda próbálkozott egy csukafejessel, de a labdát pont al-Ghanam hátába fejelte. A 36. percben egy visszagurított szögletre Jesus Gallardo érkezett, de 15 méterről jócskán kapu fölé durrantott. A 41. percben Orbelin Pineda tört kapura, a 16 méteres lövése elgurult a jobb kapufa mellett. 

A második félidő harmadik percében megszerezte a vezetést Mexikó. Egy jobb oldali szögletet a rövid oldalon érkező Cesar Montes pörgetett tovább sarokkal, a középen érkező Henry Martin pedig három méterről a kapuba passzolt (0-1). Öt percet kellett várni az újabb találatra, Luis Chavez állt oda egy 25 méteres szabadrúgáshoz majd ballal a jobb felsőbe tekert (0-2). A második bekapott gól után a szaúdiak feljebb jöttek, de komoly helyzetük nem volt. A 70. percben közel járt az újabb találathoz Mexikó egy lefejelt labda Henry Martin elé került, a mexikói támadó 14 méterről kapura lőtt, de a bombája pár centivel elkerülte a kaput. 

A 77. percben Orbelin Pineda csinált meg egy befele cselt, majd 17 méterről lőtt, de a labda elkerülte a bal alsót. A 83. percben Jiménez kapott egy remek indítást, de kapuból kimozduló Mohammed al-Ovajsz fejjel tisztázott. A 87. percben meglehetett volna a harmadik találat, de lesen volt Antuna. Végül a hosszabbítás ötödik percében szépített Szaúd-Arábia, a kényszerítő végén Szalem al-Davszari került ziccerbe, és Ochoa mellett a kapu bal oldalába belsőzött (1-2). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!