Hiába a korai kanadai gól, fordítani tudtak a horvátok

Vasárnap az F-csoport második mérkőzésén Horvátország játszott Kanada ellen. Bár korán megszerezte a vezetést John Herdman csapata, fordítottak a horvátok.

Fotó: MTI/Nusad Szekkajil

Korán megszerezte a vezetést Kanada, Tajon Buchanan jobbról tekert középre, a berobbanó Davies pedig öt méterről a kapu bal oldalába fejelt (0-1). A folytatásban átvették az irányítást a horvátok, az újabb lehetőség viszont ismét Kanadánál volt, Davies tett remek labdát Cyle Larin elé, azonban Lovren becsúszva még időben szerelni tudta. Ezután Perisic kapott egy átadást a tizenhatoson belül a 17. percben, de rosszul vette át a labdát. A 26. percben egyenlíthettek volna a horvátok. Modric ugratta ki Livaját, aki azonnal továbbtette a labdát Kramaricnak, a horvát csatár a kapu előtt megcsinált egy cselt, majd kilőtte a jobb alsót, de a játékvezető les miatt elvette a gólt. 

A 32. percben Perisic indult meg a bal oldalon, betört volna a tizenhatoson belülre, de Johnson szerelni tudta. Nem sokkal később Kovacic kiugratása után Livaja került ziccerbe, a horvát csatár nyolc méterről lőtt, de a középre tartó labdáját Milan Borjan lábbal védeni tudta. Végül a 36. percben összejött az egyenlítés, Perisic tálalt remek labdát Kramaric elé, a horvát csatár pedig éles szögből kilőtte a bal alsó sarkot (1-1). A 44. percben a fordítás is összejött, Josip Juranovic szerzett labdát a kanadai kapu előtt, Livajához játszott, aki 17 méterről óriási gólt lőtt a jobb alsóba (2-1).

A frissen beállt Osorio előtt adódott lehetőség a 49. percben, de bombája centikkel elkerülte a kaput. Két perccel később Borna Sosa balról betekert labdájára Perisic érkezett a rövid oldalon, azonban néhány centivel lemaradt a labdáról. Az 54. percben nagyot védett Milan Borjan, Modric passzát kapásból lőtte kapura Kramaric, de a kanadai kapus kitolta a labdát. A túloldalt Buchanan továbbtett labdáját Jonathan David lőtte kapura 19 méterről, azonban Livakovic kipiszkálta a labdát a léc alól. 

A 70. percben a hosszún érkezett a labda Kramarichoz, aki egy csel után a kapu jobb alsó sarkát lőtte ki (3-1). Két perccel később újabb nagy lehetősége volt a horvátoknak, Modric jobbról belőtt labdájáról maradt le Petkovic. A 78. percben Perisic biciklicselek után Brozovichoz játszott középre, aki tovább tette a labdát Kovacicnak, a horvát középpályás azonban közelről Borjan lábába lőtte a labdát. A hajrában Orsic lőtt 19 méterről, de pont Borjan kezében kötött ki a labda. A hosszabbítás negyedik percében a pontot is feltette az i-re Horvátország, Orsic indult meg a labdával, majd passzolt át Majernak aki hat méterről talált a kapuba (4-1).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!