gyász

2017.12.23. 16:13

Történelmet írt a szombaton elhunyt asztronauta

Bruce McCandless volt az első, aki biztosítókábel nélkül sétált az űrben.

Nyolcvanéves korában meghalt Bruce McCandless amerikai asztronauta, az első, aki biztosítókábel nélkül mozgott a világűrben – közölte a NASA. Az amerikai űrkutatási hivatal pénteki tájékoztatása szerint az asztronauta előző nap hunyt el.

Bostonban született 1937. június 8-án, katonai akadémiát végzett 1958-ban, majd 1965-ben a Stanford Egyetemen szerzett diplomát mérnöki, évtizedekkel később pedig a Houstoni Egyetemen üzleti tudományokból. A hadsereg soraiból került a NASA-hoz 1966-ban.

Részese volt az Apollo-11 küldetésnek, amelynek során 1969-ben először küldtek embert a Holdra. Az irányítóközpontban ő volt a felelős az égitestre lépő első emberekkel, Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnal zajló kommunikációért.

Kétszer járt az űrben, először 1984-ben, amikor elsőként biztosítókábel nélkül mozgott a világűrben. A történelmi űrsétáról készült fotó a NASA ikonikus képei közé tartozik.

1990-ben újra felküldték, segített Föld körüli pályára állítani a Hubble űrteleszkópot, amelyet távoli galaxisok kutatására bocsátottak fel.

Borítókép: Wikimedia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!