Y generációs borász

2018.02.24. 22:50

Zsirai Kata nyerte el 2018-ban a Gál Tibor Emlékdíjat

A Magyar Borok Bálján 2006 óta tartó hagyomány az előző évben balesetben elhunyt, legendás egri borász emlékére alapított elismerés átadása.

Tarcal, 2012. szeptember 27. Kállai Zoltán, a tarcali Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa szüretel az intézet egyik szőlőjében 2012. szeptember 27-én. Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok és a tarcali kutatóintézet, melynek keretében megalakult az egyetem Borászati Mikrobiológiai Kihelyezett Tanszéke. Az együttműködés az oktatást és kutatást egyaránt érinti, a közös munka eredményeképpen az egyetemi tudás a borászati technológiák fejlesztésében hasznosul.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

Gál Tibor személye azért szolgálhat inspirációként valamennyi ma dolgozó borász számára, mert azon túl, hogy a modern kori magyar bortörténetben kulcsszerepet töltött be, nemzetközi szinten is sikeresnek számít, nevét a mai napig jegyzi a külföldi szakirodalom – közölték az MTI-vel szombaton a szervezők.

Mint felidézték, a Gál Tibor Emlékdíjat négy évvel ezelőtt újították meg: 2014-től az Év Bortermelői és a Borászok Borászai által javasolt, a nagyközönség által megválasztott tehetséges, feltörekvő borász kapja meg az elismerést.

A több mint 8000 összegyűlt szavazat alapján az első három helyezett – Dúzsi Tamás Dávid, ifj. Heimann Zoltán és Zsirai Kata – kapott meghívást a Magyar Borok Báljára, ahol a nyertes átvehette a Gál Tibor Emlékdíjat.

Jelölője, Árvay János, a 2003-as Év Bortermelője méltatása szerint „Kata testvérével, Petrával, valamint édesanyjukkal közösen munkálkodik három borvidéken, mivel Tokajban, Villányban és a Nagy-Somlón is művel szőlőt, illetve készít bort. Tragikus hirtelenséggel elhunyt édesapjuk gondolatai alapján dolgozik, tisztességgel és becsülettel”.

Zsirai Kata tagja a tokaj-hegyaljai Y generációnak és néhány hónapja az ország vezető fiatal borászait tömörítő Junibornak is.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!