Fontos a tudatos vásárlás

2020.04.03. 06:24

Visszaüt az indokolatlan felhalmozás

Az alapvető fogyasztási cikkek felesleges felhalmozása miatt megnőtt a hulladék mennyisége, a fel nem használt és így megromlott nem tartós termékek pedig rendkívül nagy terhet jelentenek a környezetre – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Forrás: Shutterstock

A tárca közleménye szerint

a veszélyhelyzet miatt az emberek, családok jóval több időt töltenek otthon, ami magával hozza a különböző hulladéktípusok ugrásszerű növekedését is.

Az utóbbi hetekben a fogyasztás jelentős élénkülése leginkább az élelmiszer- és vegyi áru üzletekben volt jellemző. A 11. héten a tartós élelmiszerek heti fogyásának mértéke öt-hatszoros mennyiségre ugrott, az egyes kereskedelmi egységek napi forgalmában 30-500 százalékos emelkedés volt tapasztalható.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése alapján a kiskereskedelmi forgalom március második hetében az előző év azonos időszakához képest 55 milliárd forinttal nőtt

ismertette a minisztérium.

A tárca közleménye szerint Boros Anita, az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: arra kérnek mindenkit, hogy jobban gondolja végig, mit és hogyan használ fel.

Odafigyeléssel megelőzhető a pazarlás, most különösen fontos a tudatos vásárlás.

Mindenki azzal tehet a legtöbbet nemcsak másokért, hanem a környezetért, a tiszta Magyarországért is, ha csak a valós igények szerint szükséges termékeket vásárolja meg és kerüli a túlfogyasztást.

Így a jövőben sem állhat elő az a probléma, hogy bizonyos alapvető termékekhez nem jut hozzá mindenki a megsokszorozódott kereslet miatt

hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Boros Anita kiemelte azt is:

ezt az időszakot arra is kihasználhatják a családok, hogy példát mutassanak a fiatalabb generációnak a szelektív hulladékgyűjtés területén.

Fontos felhívni a gyerekek figyelmét a fenntarthatóságra, és megtanítani őket arra, hogyan óvhatják meg környezetüket. A kreatív újrahasznosítás ráadásul hasznos otthoni időtöltés is tette hozzá.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!