csodálatos látvány

2019.09.17. 09:04

Túrázzon ősszel Ausztriában!

Tökéletes célpont az egész családnak a Stájerországban található Untertal, ahol a Wilde Wasser tematikus parkban vízesésekben gyönyörködhetünk.

Forrás: Shutterstock

A Schladmingtól Rohrmoos irányába indulva mintegy negyedórás autóútra található Wilde Wasser, ahol – ahogy azt a neve is tükrözi – vad vizekkel találkozhatnak közvetlen közelről a turisták – írja a csupasport.hu.

A természeti képződmény mellett kiépült turistaútvonal legvégső állomásán pedig a Riesach-tóhoz lehet eljutni, amely télen-nyáron csodálatos látványt nyújt.

A tóig több útvonalon lehet kirándulást tenni, mindenkinek a maga edzettségi szintjének, fizikai állapotának vagy életkorának megfelelően.

A legkönnyebb az utolsó parkolóból induló széles, murvás erdészeti út, amelyen – a lankáknak és emelkedőknek köszönhetően – alig négyszáz méternyi szintkülönbséget leküzdve, négy kilométernyi sétát követően már meg is érkezhetünk. Eltévedéstől nem kell tartani, hiszen itt minden út a Riesach-tóhoz vezet.

Akik jobban kedvelik a kihívásokat, és nem riadnak vissza a meredekebb, keskenyebb, egyúttal nagyobb erőnlétet igénylő útvonalaktól sem, azoknak ajánlott a vízesésekkel tarkított, a legkülönlegesebb, leglátványosabb részt magába foglaló, az ötven méter hosszú, harmincöt méter magasan átívelő függőhíddal megspékelt útvonalat választani.

Nem kell megijedni, jelentős magashegyi túrázási tapasztalatra nincs szükség, ugyanakkor stabilabb alap-állóképességet kíván, mint a másik útvonal.

Megéri a túra, hiszen a hegyek között fekvő tengerszem, a Riesachsee és partvidéke lenyűgöző látványt nyújt.

A tó partján több hüttében is meg lehet pihenni, a bőséges, tipikusan osztrák alpesi fogadókra jellemző kínálat pedig garantáltan széles. A profi vendéglátásra amúgy sem lehet panasz, Ausztria bármely vidékén is járunk, hiszen itt tényleg minden a turisták körül forog.

A klasszikus májgombóclevestől kezdve a sajtos-hagymás pirított galuskán és a vaníliaöntettel megbolondított mákos gőzgombócon át az eredeti szilvalekváros császármorzsáig bármit ehetünk a túra után.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!