Szülők és gyerekeik

2018.12.12. 22:33

Többet beszélnek a mobiltechnológiáról, mint a tartalomról

A Michigani Egyetem kutatói 75 családot vontak be a tanulmány elkészítésébe. A szerzők szerint aggasztó, ahogy a szülők és gyerekek a médiáról beszélgetnek: a szülők alig tudnak valamit arról, hogy gyerekeik mit néznek, töltenek le a mobileszközeikre.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: SFIO CRACHO

Egy amerikai tanulmány szerint a szülők és gyermekeik többet beszélgetnek az általuk használt mobileszközök működéséről, mint az azokon megtekintett tartalmakról.

A gyerekek, akik részt vettek a Journal of Child and Family Studies folyóiratban publikált kutatásban, otthon olyan hangrögzítő készüléket viseltek, amely felvette a beszélgetéseiket, illetve minden körülöttük lévő zajt, köztük a képernyős eszközök hangját is.

A felvételeken minimális beszélgetés volt a gyerekek által megtekintett tartalmakról.

A kutatás szerint nem is a szülők, hanem a gyerekek kezdték a legtöbb beszélgetést a látottakról, és az idősebb testvérek fontosabb szerepet játszottak a tartalmak megbeszélésében a fiatalabb testvérekkel, mint a szülők.

Az is kiderült, hogy az egészen kis gyermekek is egyszerre több médiaforrásnak voltak kitéve, vagy egyszerre több képernyős tartalmat néztek, az alkudozás és konfliktus rendszeres volt a szülők és gyerekek között, és gyakran fordult elő, hogy az együtt lévő család minden tagja egyszerre használta a saját mobileszközét.

A kutatók azt ajánlották, hogy a családok tervezzék meg a médiahasználatot. A szülők kérhetik az idősebb testvérek segítségét abban, hogy a kisebbek nekik való tartalmat nézzenek. A szülői mediáció korábbi kutatások szerint célravezetőbb a gyerekek szempontjából.

Borítókép: Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!