Bakancsban az ország körül

2020.03.28. 10:52

Több millió lépés Magyarországon

Az Országos Kéktúra 2550 kilométer hosszan vezet hazánk legszebb tájain át. Több ezren vannak, akik az egészet végigjárták már, de akár egy egynapos szakasz is felejthetetlen élményt nyújt.

Forrás: Shutterstock

Sokan emlékeznek a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatra és folytatására, a Még egymillió lépésre, melyek epizódjaiban Rockenbauer Pál és csapata a Kék kör északi, Hollóházától Írottkőig, és nyugati, Írottkőtől Szekszárdig tartó szakaszát járták be – írja a Vasárnap Reggel.

Az északi szakasz Európa egyik legrégebbi egységes turistaútja, 1938-ban avatták fel. Az útvonal harmadik, a kört bezáró része az Alföldi Kéktúra, amelyen Szekszárdtól Hollókőig juthatunk.

A túrázóknak az ország egész területén a kék sáv jelzést kell követniük, amely legszebb természeti és történelmi nevezetességeinkhez kalauzol el. Az egyes részszakaszok között bármilyen erőnléthez találhatunk megfelelőt, tehát akár az egész család együtt kirándulhat, de a sportosabbak is szembesülhetnek kihívásokkal.

A teljesítést szakaszonként egy hivatalos bélyegzőfüzetbe jegyezve igazolható a táv megtétele. A 6–14 év közötti gyerekek számára hozták létre a rövidített Gyerek Kéktúrát, amelyen a résztvevők jelvényt kaphatnak.

Az ország tetején: Mátraháza és Sirok között

A Kéktúra egyik legfárasztóbb része, ám a táj annál látványosabb. A szakasz során a jelzés nem érint semmilyen települést, lehetőség nyílik rá,

hogy teljesen elmélyedjünk az erdő és a hegyek világában.

A Mátraházáról induló kiránduláson a kékestetői kilátót is útba ejthetjük. A Mátra és a páratlan kilátás elegendő ösztönzést ad, hogy további emelkedőket másszunk meg, de az egész szakasz szakaszolható is.

TÁV: 22,5 km

SZINTEMELKEDÉS FEL 945, LE: 1515 m

NEHÉZSÉGI SZINT: közepes

IDŐIGÉNY: nagyjából 7 óra

Mecseki családi nap: Kisújbánya és Óbánya közt

A Keleti-Mecsek romantikus völgyeiben, vízesések, csorgók mellett vezeti a kék jelzés a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra résztvevőit.

A két eldugott falucska közti út könnyű, akár nagyobb gyerekekkel is bátran nekivághatunk. Azt azonban tartsuk észben, hogy az ösvény többször is átszeli a völgy mélyén csörgedező patakot, néhol gázlókon, köveken kell átkelni, ami eső után nagyobb odafigyelést igényel.

TÁV: 4 km

SZINTEMELKEDÉS 280 m

NEHÉZSÉGI SZINT: könnyű

IDŐIGÉNY: 1,5 óra

Könnyű túra a Balaton-felvidéken: Tapolca és Badacsonytördemic között

A Balaton nemcsak nyáron remek úti cél. Próbálja ki ezt a gyönyörű túrát hazánk egyik legszebb vulkanikus táján! A festői Tapolcáról indulva szőlőtermő területek között, a Szent György-hegy orgonasípjait követve vezet az út a hegyre. Onnan történelmi múltra visszatekintő présházak mellett halad Szigliget és a vár felé, végül pedig a Badacsonynál ér véget a szakasz. A szigligeti vár egyike azon kevés várainknak, amely a török időkben sohasem hordozta tornyain az oszmán felségjelvényeket. Derék katonái megőrizték függetlenségét 150 éven keresztül.

TÁV: 17 km

SZINTEMELKEDÉS FEL ÉS LE: nagyjából 400 m

NEHÉZSÉGI SZINT: könnyű

IDŐIGÉNY: nagyjából 5 óra

Alföldi tájakon: Szarvas és a Peres között

Az Alföldi Kéktúra azokkal is megszeretteti a nagy síkságot, akik korábban inkább csak a hegyek közt érezték jól magukat. Nincs szintemelkedés, így könnyebben járható. Az út sokszor folyótöltéseken, pusztákon vezet keresztül, a Szarvastól induló szakasz szinte végig a Körös töltésein halad. Érdekes látnivaló a Hortobágy–Berettyó árvízkapuja, valamint a peresi végponton található műemlék szivattyúház.

TÁV: 18 km

SZINTEMELKEDÉS: Gyakorlatilag nincs

NEHÉZSÉGI SZINT: könnyű

IDŐIGÉNY: 4 óra

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!